Feje tetejére állított fantasy, a felnőttek Harry Pottere és Narniája, kőkemény, életszagú mágia: ezt szállította nekünk Lev Grossman a Varázslók-trilógia első két kötetében. A szerző a befejező kötettel nem csak egy izgalmas könyvet tett le az asztalra, hanem arra vállalkozott, hogy lekerekítse a teljes történetet. De vajon sikerült neki? Kritikánk.
A varázslók-trilógia eddigi kötetiben Lev Grossman fogta a fantasy különböző műfajainak aspektusait, a feje tetejére állította őket, hogy az alattuk meghúzódó vázra valami egészen életszagú történetet építsen barátságról, felelősségről és felnőtté válásról egy olyan világban, ahol a varázslásnak ára van, a varázslólét pedig nem tejjel-mézzel folyó Kánaán. De hogy ér véget a történet? Vigyázat: írásunk értelemszerűen spoileres az első két kötet tekintetében.
A trilógia kezdetén Quentin Coldwater egy álmodozó New York-i srác volt, akivel megtörténik az, amire sokan több mint egy évtizede hiába várnak: megkapja meghívólevelét a regény világának Roxfortjába, a Varázskapu nevű iskolába. Itt azonban hamar kiderül, hogy a varázslás nem egyszerű varázspálcával elkövetett huss és pöcc, amihez latin szavakat kell kiabálni és megtörténik. A varázslás tudománya bizony kemény tanulást és felkészülést igényel, és egyáltalán nem biztos, hogy kielégíti a mágia romantikus szerelmeseit. Valójában elég lélekölő a dolog, talán csak a bor és a szex segíthet a nebulókon.
Quentin és barátai aztán az első két regény folyamán felfedezik, hogy kedvenc gyerekkori fantasy-regényeik helyszíne, a Narnia-klón Fillory igenis valóságos hely, ahol emberi királyokra és királynőkre van szükség, és ahol hétről hétre csodás kalandok várják az erre kiéhezett varázslókat. Az is kiderült, hogy nem csak a Varázskapu elitegyetemének falai között válhat valaki varázslóvá, az oda vezető külön út viszont fájdalmas és rögös lehet; mint ahogy a mesebeli álomvilágok sem tartanak örökké – legalábbis nem mindenkinek.
Főhősünket ennek megfelelően egykori királyságán kívül találjuk A varázsló birodalma elején. Quentin minden eddigi fejlődése ellenére simán arra számíthatnánk, hogy innentől kezdve csak azon dolgozik, hogy visszajuthasson Filloryba, de egy ennél fontosabb célt tűz ki maga elé. Ennek eléréséhez azonban pénzre van szüksége. Így keveredik a regény első felében a Földön kibontakozó varázs-Ocean’s Eleven történéseibe: neki és csapatának el kell lopnia valamit, amiről nem is tudják pontosan, hogy micsoda; csak azt, hogy valamilyen módon kötődik Filloryhoz. A mesebeli királyságban eközben Quentin barátai is komoly problémával szembesülnek: hamarosan elérkezik az apokalipszis, és nem biztos, hogy bármit is tudnak tenni ellene. Lehet, hogy az egész ügy megoldását a Földön kell keresni? Meg lehet menteni egyáltalán Filloryt?
A cselekmény két szálon fut, egyrészről Fillory uralkodóit követjük; másrészről a már említett rablás eseményeit ahol Quentin egy volt varázskapus diákkal kerül közeli barátságba. Quentin a regények folyamán egyértelműen felnőtté ért és tisztázta, mely dolgok igazán fontosak számára, ennek alapján cselekszik a regényben. Az ismerős karakterek továbbra is remekül megrajzoltak, Eliot talán önmagában is megérdemelne egy spinoffot, szívesen olvasnék még róla. Az egyedüli fontosabb új főszereplő viszont számomra kissé feleslegesnek hatott a történetben: mintha azért lenne ott, hogy Quentin ne legyen egyedül, amíg a barátai máshol vannak.
Lev Grossman a trilógia befejező kötetében arra vállalkozott, hogy elvarrja az összes szálat: tulajdonképpen minden eddigi fontosabb helyszín és szereplő feltűnik, még ha néha csak egy-egy epizódszerep erejéig is. A vállalkozás sikeres volt: koherens egésszé áll össze az utolsó oldalakra nem csak ez a regény, de a teljes trilógia is, a szöveg pedig épp olyan szórakoztató, mint eddig volt. A Varázslók-történetek végső tanulsága talán az, hogy ugyan érdemes felnőni, ezzel párhuzamosan azonban nem kötelező leszámolni a gyermekkor álmaival sem: megmaradhatnak egy olyan szigetnek, ahová bármikor visszatérhetünk, ha szükségünk van rá.
*
Lev Grossman: A varázsló birodalma
Agave Könyvek, 2016. 416 oldal.
Ki is ez a már megjelenésében is karakteres, titokzatos, az olvasót híresen hosszú mondataival megbabonázó szerző? Kísérletet teszünk a válaszadásra. Győrffy Ákos írása.
Kína mérnöki állam, az USA jogászi társadalom, előbbi tudatosan, hosszú távra tervezi képességeit és kapacitásait, utóbbi egyre inkább elveszik a szabályozások körüli viták, jogi csatározások útvesztőiben – állítja Dan Wang gazdaságitechnológiai elemző.
A sikerhez nem kell kiemelkedően okosnak lenni, az akaraterőtől, a szorgalomtól, a kitartástól és a kudarcokon való felülemelkedni tudástól függ minden – vallja a magyar sakkozás máig egyetlen világbajnoka, aki Lázadó királynő címmel írta meg saját igaz történetét. Interjúnk.
A lap szerint ha Moszkva győz a háborúban, Európa többi része következik, az első áldozat Észtország lesz.
A XXI. Század Intézet októberi felmérésből kiderült, hogy a magyar közösségi média felhasználók számára fontos az emberi méltóság védelme és nem szeretik az álhíreket.
„De mit tehetek, van bennem egy ilyen belső késztetés” – fogalmazott a DK egykori elnöke.
A Ferencváros veretlen az alapszakaszban.
Deák Dániel szerint a vége mindig ugyanaz: az aktuális messiással együtt elbuknak.
