Két dologban voltam biztos, mielőtt elmentem volna megnézni ezt a filmet: hogy az elején nagyon ideges leszek, mert már megint ugyanaz, és hogy a végére nagyon szeretni fogom, pedig ugyanaz. Na jó, utóbbit csak reméltem.
„Miután a csapat a sárga földig lerendezte egymást, természetesen hamar kiderül, hogy mégis, kinek volt igaza, és kezdetét veheti a békülésbe oltott finélé is. A filmtörténetben először végre egyszer van értelme a főgonosz zárómonológjának, teljesen döbbenetes. Beérik a komor és baljós nagy szomorúság a film elejéről, először nem is értem, miért nem állt össze sokkal előbb a kép, aztán órákkal később jövök rá. Ez a film vagy a 2020-as években játszódik, és engem átvertek a »napjainkban« felirattal, vagy épp a leghiúbb szuperhős nem költött eleget szemránckrémre és plasztikai sebészre, mert mit mondjak, egy tízessel néz ki öregebbnek a vélelmezhető koránál. A sötét felfedezés örömére majdnem lebontanak egy sziklaerődöt, de szerencsénkre beigazolódik, hogy a szovjet építészetnek voltak a csernobili atomerőműnél jobb pillanatai, míg odakinn, a jeges sziklák közt végre delarálják, amire a film eleje óta vártam: a bosszúnak semmi értelme, a gyógyulás útja az, ha lemondunk róla.
A levezetés már csak arra kell, hogy hagyjon némi reményt egy következő Bosszúállók filmre, illetve, hogy Stan Lee ellője a kötelező cameót. A feliratok közben és után is van extra jelenet, inkább csak aranyos, mint előremutató, de legalább nem kell attól tartani, hogy megszégyenülve kell kikullogni a teremből, amikor a takarítók már a körbesöpörték az embert: van miért várni, és ha másért nem, egy mosolyért talán érdemes is.
Összességében a Polgárháború nekem sokkal jobban tetszett, mint az Ultron kora, sőt, annak ellenére, hogy nem volt benne Thor és Loki, legalább annyira bejött, mint az első Bosszúállók film. A Galaxis őrzőivel persze semmi sem veheti fel a versenyt, de mindenképp érdemes megnézni; és mivel itt mégis az életnagyságúnál jóval nagyobb, hangosabb, és mégháromdimenzósabb dolgokról van szó, szerintem érdemes moziban.”
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
Háfez al-Aszad 1971-től 2000-ben bekövetkezett haláláig volt Szíria kegyetlen kormányzója.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
Egy felhasználó azt írta, „most már tényleg valakinek át kéne nézni miket posztol, mert ez a szavahihetősége kárára megy”.
A nem túl bizalomgerjesztő előzetes ellenére a Demjén Ferenc dalaira komponált Hogyan tudnék élni nélküled? közelről sem olyan rossz, ami főleg a szerethető, szimpatikus szereplőknek és a jó ízléssel adagolt zenei betéteknek köszönhető.
A legjobb politikai barométer a világban a román politika mozgása: ahová áll, ott mindenképpen fordulat várható.
Nagy tervezgető vagyok. Tervezgető és álmodozó. Ez az álmodozás nem egy jó hírű kifejezés, mert leginkább valami olyasmit értenek alatta, ami felesleges, értelmetlen és hiábavaló. Elálmodozgat az ember, na persze. De nagyon ráérsz!
