Démonok nem léteznek, Steve! – Scott Hawkins: Az Égett-hegyi könyvtár

Az a helyzet, hogy nekem egy idő után elkezdett tetszeni Az Égett-hegyi könyvtár magyar borítója, bár fogalmam sincs miért. Azt tudom a fumaxos srácoktól, hogy ők se pontosan így képzelték el a dolgot, és hát lássuk be: érthető, hogy miért nem tetszett a többségnek. Én viszont sokadik megtekintésre elkezdtem rá úgy gondolni, mintha a kilencvenes évek hazai fantasztikus könyvkiadásának egyfajta paródiája lenne, és így némiképp jobban működött. Remélem nem tántorít el sokakat ez a borító, mert a könyv egyébként – spoiler warning! – remek.

Eltűnt az isten, aki a háttérből az egész világot irányította, tanítványai pedig hirtelen nem tudják, hogy mihez kezdjenek. Hová tűnhetett a félelmetes erejű Apa, vagyis Ablakhan, a negyedik kor ura? Valamelyik ellenfele ölhette meg: a Herceg, Észak, vagy a csápos Barry O’Shea? De ki lehet olyan ravasz és erős, hogy az univerzum titkait összegyűjtő Könyvtár gazdáját meglepje? Az egyik tanítvány többet tud az ügy hátteréről, mint a többiek.

A magyar borító

A főszereplő Carolynt és „testvéreit” gyerekkorukban fogadta be Apa, és mind kaptak egy-egy katalógust a Könyvtárból: a háború, a gyógyítás, a matematika, és így tovább. Carolyn a nyelveket kapja meg, és nyolc éves korától kezdve meg is tanul minden létező és már nem létező nyelvet, ahogy a többiek is egyre inkább mesterei lesznek saját katalógusuknak. Apa azonban kegyetlen tanár, Carolyn pedig egyre inkább magába zárkózik.

Nehéz úgy beszélni erről a könyvről, hogy ne fedjük fel a fordulatokat. Mindenesetre érdemes tudni, hogy a mi világunkban kissé nehézkesen navigáló isten-tanítványok mellett két karaktert követünk még: a Carolynnal kapcsolatba kerülő jólelkű Steve-et, aki betörőként kezdte a karrierjét; illetve a háborús veterán Erwint, aki a kormány ügynökeként próbálja felgöngyölíteni a való világban egyre furcsább dolgokat elkövető tanítványok ügyét.

Ami biztos: ez egy őrült regény remek karakterekkel, néha kissé viszolyogtató eseményekkel és sodró prózával, ahol gyakran fogalmunk sincs róla, hogy mi történik, de az a szerencse, hogy ilyenkor általában az éppen narrált szereplő sem tudja, hogy mi történik – így már az is izgalmas, hogy ő mit fog fel az egészből. A könyv első oldalaitól kezdve sejthető nagy vonalakban, hogy mi történt, de a szépen adagolt emlékekből és a jelen történéseiből kirajzolódó ív egészen fordulatos befejezéshez vezet. Szerintem mondjuk maradt olyan, a könyv első oldalától velünk lévő rejtély, aminek nem kaptuk meg a megfejtését, de ez nem csorbítja nagyon a minőséget.

Az eredeti borító

A kissé félresikerült borítóról már ugye ejtettünk szót, most beszéljünk kicsit a fordításról, amit Rusznyák Csaba követett el. Az eredeti szövegbe belepillantva világos, hogy egészen autentikusan sikerült átültetni a Hawkins stílusát magyarra, és általában véve nem is volt gond vele. Azonban folyamatosan bukkantak fel olyan, érezhetően csikorgó kifejezések/mondatok, amelyek kicsit kizökkentettek az olvasásból. Nem jegyzeteltem őket, mert nem szokásom, de ez megmaradt: a china cup az szerintem semmiképpen nem kínai csésze, hanem porceláncsésze. Apróság, és valószínűleg nem tűnik fel sokaknak, de zavaró figyelmetlenség.

Ettől függetlenül azonban jó élmény volt a könyv, ráadásul Hawkins nyilatkozatai alapján nem zárkózik el a folytatás elől sem. Én várom.

*

Scott Hawkins: Az Égett-hegyi könyvtár
Fumax, 2016. 390 oldal.
Beleolvasó itt.