Robert Jackson Bennett: Horzsolások

„A történet 95%-a Winkben játszódik, vagy a körülötte lévő monoliton, illetve a laboratóriumban, ahogy az egy horrornál elvárt (még jó, hogy nem egy házban történik az egész). Az olvasó azt hiheti, hogy ha már ennyire le van szűkítve a terület, amin az egész cselekmény játszódik, akkor jól ki vannak dolgozva a részletek. Sajnos csalódást kell okoznom. Annak ellenére, hogy több mint 600 oldalra rúg a könyv, sem a kisváros, sem a szereplők nem kidolgozottak. A címkék között megtalálható a sci-fi is, de azt kell mondanom, hogy Bennett legnagyobb igyekezete ellenére sem sikerült jó tudományos alapokra helyeznie a történetet. Valami zagyvaságot hozott össze az egymással súrlódó dimenziókról és univerzumokról, melyek “horzsolásokat” szenvednek el a találkozáskor. A lényei változatosak, de nem kidolgozottak. Az egész egy elmosódott rémálomnak tűnik, amire felébredve már nem emlékszünk tisztán.

A horror szál is szánalmas. Egyetlen egy pont volt, amikor sikerült horrorisztikus élményt nyújtania, és azt is valahol még az első harmadban. Pedig próbálkozott. Rakott bele egy kis koponyát, hogy meglegyen a haláli érzés, de ez sem jött össze. Pár drogos is feltűnik a színen, akik a nyúlkoponyákat gyűjtik be és rettegnek, de valahogy nemhogy a rettegés nem jön át a sorokon, még a félsz sem. Hiába a szépirodalminak nézhető szövegkörnyezet, inkább hasonlít az egész értelmetlen, üres körökhöz, mint cselekményszálhoz.

Mona története is sablonos. Egy lány, akivel az anyja nem törődött gyerekkorában. Egy apa, aki csak lőni és vadászni tanította meg a lányát. Mona, akinek egy törés csalódást okozott az életében és kiábrándult mindenből.”