Érlelt borok

„Miért tartod érdekesnek az érlelt borokat?

Mert megunhatatlanok! Ahogy kinyílnak – akár a pohárban, akár a dekanterben –, soha nem lesz homogén az aromavilág, minden perccel, minden órával »más« bort kóstolhatunk. Minél érettebb a bor, annál sokrétűbb, összetettebb tétellel van dolgunk. Olyan illatok és ízek alakulnak ki a palackos érlelés során, amiket egy fiatal bornál sosem fogunk érezni, hiszen évekig a tanninok mögé bújik az aromák nagy része, vagy még ki sem alakult. Ezt kivárni idő, de a bor mindig meghálálja a törődést, és persze a megfelelő tárolást is.

Miben mások a ’90-es évek borai a mostani borokhoz képest?

Az 1990-es évek elején egyetlen fontos szempont volt, ami több évtizednyi nagyüzemi termelés után sokak számára őrültségnek tűnt: egészséges szőlő, akár a mennyiség kárára is. Akkoriban három fő fajta volt, a portugieser (még kékoportó néven), a kékfrankos és a cabernet sauvignon, emellett merlot-t, cabernet franc-t és házasításokat is palackoztak. Az akkori borok a mai villányi eredetvédelmi rendszer szerint közelebb álltak a Classicus kategóriához, mint a Prémiumhoz, ugyanakkor a barrique hordó használata már kezdett terjedni, és többek között az ezekből kioldódó csersavaknak is köszönhetően kóstolhatunk ma igazán érett és izgalmas borokat a ’90-es évekből.

A 2000-es évek elejére komolyan csökkentették a tőketerhelést, emiatt a megjelenő tételek minősége is emelkedett. Sokkal koncentráltabb lett az alapanyag, sokkal tudatosabb a feldolgozás és az érlelés minden lépése. Ma már nemcsak abban rejlik a borkészítés művészete, hogy mennyire jól tudjuk kihasználni az adott évjárat adta lehetőségeket, hanem hogy fogyasztható, de mégis érlelési potenciállal rendelkező borok kerüljenek a poharakba, hiszen a »jobb« iránti igény a minőséggel és a kereskedelem intenzitásával párhuzamosan fokozódik.”