Sándor Mária és társai nem a digitális világ bennszülöttei, nem beszélik az internetalapú politikai világ nyelvét, nem kódokban és workshopnyelven diskurálnak, nem sajátították el a nemzetközi szervezetekhez és pártalapítványokhoz történő pályázás képességét, kimaradnak így egy jelentős(nek gondolt) hálózatból és velük együtt témáik, ügyeik, problémái(n)k is. Érdekli őket a demokrácia és a korrupció egyre súlyosbodó magyarországi helyzete, de ha tudnák, sem akarnák végigülni az előbbi témákban ugyanazokkal az előadókkal szervezett sokadik konferenciát, sem pedig hullafáradtan meghallgatni az arról rendezett stúdióbeszélgetést.
Nem kérnek tolmácsot a »civilkedésre tanító«, progresszív, hunglish nyelven beszélő tréner által tartott, valakinek kiszámlázott kommunikációs képzésre sem, mert eleve nincsenek ott – éppen tiltakoznak egy vidéki kórház előtt, vagy ágytálat cserélnek valakinek a szülője alatt. Vagy senki nem hívta meg őket – ez a gyakoribb.”