„Hogyan történt a kisajátítás?
Ez nagyon szomorú történet. Egy órát kaptak a hatóságoktól arra, hogy a család – nagymamám és édesanyám, meg két kiskorú testvére, Ilona és Pál – elhagyja az épületet. Nagyanyámnak kétoldali tüdőgyulladása volt, magas lázzal, de ez senkit nem érdekelt. A személyazonossági igazolványukba beírták a DO jelzést (domiciliul obligatoriu), ami azt jelentette, hogy ha elhagyták a város határát, börtönbe kerültek. Közel a kastélyhoz, egy fűtetlen istállóban kaptak szállást. Mivel mindenki szerette és tisztelte őket, a szomszédok hoztak nekik ételt.
Hosszú pereskedés után kapták vissza a zsibói kastélyt. Hogyan jellemezné a bíróságokon töltött hosszú éveket?
Az első törvény szerint a kilencvenes években pénzbeli kárpótlást kaptunk a kastélyért: a kárpótlási összegből 22 000 amerikai dollárt tudtam vásárolni... Természetesen nem voltunk megelégedve a döntéssel. Újabb perek következtek, végül az állam arra kötelezett, hogy a kárpótlásként kapott pénzt – az infláció hatását is figyelembe véve – kamatostól fizessük vissza: összesen 40 ezer eurónyi lejt kellett befizetni az államkasszába. Amikor kiderült, hogy a bírósági döntés értelmében mi vagyunk a tulajdonosok, a kastélyt bitorló botanikus kert és a tanulók háza alkalmazottai mindent elvittek, ami mozdítható volt. Ráadásként a 80 méter hosszú és a 2,5 méter széles színes kőjárdát is feltörték. Nem nézhettük tétlenül a pusztítást, újabb per következett. Rendeltünk egy szakértői véleményt a károkról, de ezt a bíróság elutasította. Közben a sajtóban az jelent meg, hogy Ianicicau Éva nem elégszik meg a visszakapott kastéllyal, azt az adófizetők pénzén akarja megjavíttatni. A román igazságszolgáltatás szakmai színvonalát jelzi, hogy miután a bíróság a perhez csatolt, általunk megrendelt szakértői véleményt elutasította, másfél év után a legfelsőbb bíróságon is elveszítettük a pert: a végzésben arra hivatkoztak, hogy szakértői vélemény hiányában nem lehet tudni a kár pontos értékét...
Jelenleg milyen állapotban van a kastély?