Apa, kezdődik!

„Az emberi változások szívben kezdődnek, agyban folytatódnak és tettek nyomán öltenek új testet. Dózsák, kurucok, reformerek, márciusi ifjak, őszirózsák, fényes szelek, pesti diákok és rendszerváltók után most kockásingesek írják a magyar történelem szebb oldalait. Közös jelszó: igazság. Szocialista látkép és 'start up'.

A nyár derekán ismét vezetőket választ a Magyar Szocialista Párt. A tét nem kicsi. Képesek vagyunk-e izgalmas gondolatok mellé önkéntes mozgalmakat szervezni?

Örökségünk hatalmas, jövőnk viszont kétséges. Világviszonylatban egy ideje nem áll túl jól a baloldal szénája, noha az amerikai kontinensen mintha lenne jele valamilyen újjászületésnek. Bernie Sanders sikereiről sokat hallunk, elképzeléseiről azonban keveset tudunk. Pedig igencsak megjegyezhető céljai vannak. Méltányos minimálbér, mindenkire kiterjedő egészségügyi ellátás, korrekt iskolarendszer és a bő 10 millió bevándorló kiszipolyozásának felszámolása. Hát ennyivel is lehet az USA-ban esélyes elnöki pályázatot közreadni.

Európába ugorva szintén az angolszász terep tűnik friss-balosnak, s - lám - itt is egy korosabb politikus fújja az új szeleket. Céljai az új magánosítási hullám megállítása, a dolgozói jogok megszilárdítása, a megszorítások befejezése, és ugyancsak az emberek egészségének rendbe tétele, a lelki betegségeket is ideértve. Visszaköveteli a hatalmat az emberek kezébe!

Amerikai és brit elvtársainkhoz hasonlóan mi is kénytelenek vagyunk újfent tudomásul venni, hogy az ún. fiatalítás nem jelent mindig és automatikusan megújulást, dinamizmust - sőt. Ha szilárdak az elvi alapok, a változás érdekében kellő nyitottsággal vállalni lehet és kell a friss személetű, szokatlan, újszerű megoldásokat. Az ehhez szükséges szolidaritás, empátia, bátorság és fantázia pedig korántsem korfüggő értékek. (Ellentétben persze a tapasztalattal.)

Nem lebecsülve számos más baloldali és szociáldemokrata politikus, párt sikereit, azt azonban határozottan kijelentem, hogy legtöbbjük súlyosan fertőzött a neoliberalizmussal. Az MSZP részben az, a rólunk leváltak, az ún. ‘magyar baloldal’ egyéb csoportjai, szektái pedig teljesen. Az európai szociáldemokrácia dettó. Ha valamiben újítani tudunk, az az ‘újkapitalizmusnak’, tehát a neoliberalizmusnak szóló hadüzenet megtétele.

Egyszerű szavakkal szólva a kapitalizmus szabadon eresztése valamilyen jóléti délibáb reményében azt hozta, hogy a világ javainak felét pár tucat mogul tartja a kezében, míg a bő hét milliárdnyi többi ‘földlakó’ jussa a nyomor, a kilátástalanság és a betegség. Ez nem a végzet, ezen lehet változtatni.

A globális nagytőke nincs válságban, de az államháztartások, a kisvállalkozások és a legkülönbözőbb közösségek nagyon is. Sajnos a baloldal világméretekben is tévedett, amikor azt hitte, hogy a szárnyaló kapitalizmus majd lecsorgat valamit a népnek. Csak a bajok csorogtak le. Hiú reménynek bizonyult, hogy a jól működő tőkét csupán meg kell adóztatni, amiből az alsóbb társadalmi rétegek is bőséggel részesülhetnek. Ezzel szemben tapasztalati tény, hogy ahol csúcsosodik a gazdagodás, ott lassul a fejlődés, és fordítva: ahol bőségesek a szociális jogok, ott meglendül a haladás.

Most pedig Európában is ott állunk mint Bálám szamara: csodálkozunk, hogy a nagyvállalatok gyakorlatilag semmi adót nem fizetnek, a dolgozók pedig már akkor is örülhetnek, ha jövedelmüknek csak a kisebbik felét viszi el az adóhivatal.

Magyarország ugyanebben az ‘Európában’ van. A NER politológus-kegyeltjei persze szakmányban írogatják nap mint nap, hogy a baloldalnak nincsenek víziói. Ezek a mai ‘elemzők’ - úgymond - nem látják a jövőképünket, se idehaza, se a környéken. Ők az ‘erős nemzet’ igézetében persze tényleg nem látják az ‘öntudatos népet’, miközben az ‘erős nemzet’ jobbára a nők és férfiak kizsigerelésében érdekelt nacionalisták tobzódását jelenti. A rogyadozó NER értelmezésében a nemzet ennyit jelent: ‘én igen, de te nem biztos, még akkor sem, ha csápolsz’… Baloldali keretekben a nemzet és a nép viszont lefedik egymást: ‘nem az embereket, hanem a lehetőségeinket osztjuk meg’, és mindezt az alábbi pilléreken:

Demokratikus választásokat!

2014-ben kaptunk egy bizonyítványt a nemzetközi megfigyelőktől: demokratikus szempontból elégtelennek értékelték az akkori országgyűlési szavazást és az odáig vezető út tisztaságát. Az ellenzéknek a jogszabályok garmadájával való ellehetetlenítése fényében, továbbá a médiaterror és egyéb fenyegetések árnyékában nem is lehet demokratikus választásokról beszélni. Ne legyenek illúzióink! Változások nélkül 2018-ban sem lesz jobb a helyzet, minthogy a hatalom soha sem önmagától kegyes. A változásokat azonban ki kell kényszeríteni!

Közügyi Tanácsot!

A pártpolitika hajlamos az elvakulásra. Szemnyitogatásra a nyilvánosság önmagában kevés. Szükség van egy olyan intézményre is, amely képes csatornákat nyitni a civil hangok számára. Megbékélést, együttműködést akarunk a pártpolitikai és a civil ‘világ’ között. Elsődleges nemzeti érdekünk a mindent átható acsarkodás csillapítása. Kézenfekvő megoldás, hogy a parlament működtessen heti gyakorisággal közmeghallgatást, ahol bárki, aki fel tud mutatni hozzávetőlegesen egy önkormányzati körzetnyi, azaz 5.000 támogatót, az évente egyszer 10 percben elmondhassa a magáét, országgyűlési keretek között, napirendre vételi igénnyel. Ha az adónk 1 %-áról minden évben dönthetünk egy alkalommal, ugyanígy legyen jogunk minden évben egyszer egy-egy parlamenti kezdeményezést előmozdítanunk!

Jóléti uniót!

Az ‘európai perspektíva’ nagyot változott a belépésünk óta. A nagy bővülés küszöbén a ‘szociális Európa’ ígérete hajtott minket, ma pedig a ‘bankunió’, a ’tőkepiaci unió’ viszi a prímet, a széles néptömegek pedig elégedjenek meg az ‘energia unió’, avagy a ‘digitális unió’ örömeivel. Pedig leginkább jóléti unió kéne. Amikor nem az a választás, hogy eszünk, vagy sárga csekket fizetünk. Meg az sem, hogy cipőt, vagy gyógyszert veszünk.

A jóléti unió - egyebek közt - azt jelenti, amikor egységes európai elvként érvényesítjük, hogy a minimálbér nem lehet kevesebb, mint az adott országban elért átlagkereset kétharmada. Ebből már szépen levezethető a minimálnyugdíj éppúgy, mint más alapjövedelmi számítás.

Négytulajdonú gazdaságot!

A Magyar Szocialista Párt történelmi adóssága, hogy még nem lépett túl a magántulajdon szentségének zsolozsmázásán. Ameddig egy elvileg közösségi ihletettségű párt az egyéni bázisra helyezi a hangsúlyt, addig biztos nem fog rátalálni a helyes útra. Változás szükséges. A nagytőke bármikor megeszi reggelire a kistulajdonokat, de a szövetkezeti, az önkormányzati, illetve - a technikai, a közhatalmi és a kulturális infrastruktúrára korlátozott - állami tulajdon már jóval nehezebb falat. (A szabályalkotó és ellenőrző állam viszont szálljon ki a piaci versenyből!) Ha védeni akarjuk országunk erejét, akkor nem mondhatunk le a magán és az állami tulajdon közé ékelődő közösségi tulajdonlás képességeiről. A szövetkezeti és az önkormányzati tulajdonformák reneszánszáról beszélek.

Egészséges társadalmat!

Ki teheti meg azt velünk, hogy a legkülönbözőbb kórságok védelem nélküli tömegeket fojtogassanak, kicsiket és nagyokat egyaránt? Ki mondja azt, hogy nem dolgoztunk meg az egészségünkért? Ki mondja azt, hogy a munkánk nem elég a normális táplálkozáshoz? Emberhez méltó fedél sem jár? Csupán a stressz, meg a hajsza? Ugyan már! Csak a tolvajbanda, a mai magyar kormány vágja a fejünkhöz, hogy ez van, és kész! A testi-lelki épség mindenkinek kijár! Ehhez jogunk van, s egy magyar szocialista ennél kevesebbe nem nyugodhat!

Méltányos jövedelmet!

A mai Magyarország dolgozói minden hónapban, minden egyes polgártársunkra vetítve 300 ezer forintnyi új értéket tesznek le az asztalra. A kérdés is az asztalon van. Ebből mennyit látunk? Közmunkával 47 ezret? Minimálbérrel 74 ezret? Szakmával 86 ezret? És ebből még tartsuk is el a családot? Minden korrekt számítás szerint a mai minimumok duplájára is van lehetőség. Csak nem kéne büntető sarcokkal terhelni a munkát!

A fizetések emelését pedig úgy kell megoldani, hogy a dolgozók egyetlen plusz fillérje se okozzon tehernövekedést a vállalkozásoknak, mindössze a kormány sajátos étvágyát kell megváltoztatni. Ma még sajnos úgy állunk, hogy minél távolabbról nézi valaki az értéktermelő melót, annál kevesebb adót fizet. Elvisehetetlen a kizsákmányolási ráta (income share). Ezért adóigazságot akarunk, és meg is teremtjük. A jövedelmek javulásának kedvezményezettje a dolgozó ember. A kisvállalkozások összkiadásai nem növekedhetnek.

Az állam tehát legyen szerényebb és igazságos! Előzékeny a törékeny kicsikkel, harapós a dőzsölő nagyokkal. Közben bátran fogyókúrázzon, továbbítsa a feladatokat oda, ahol erős az elszámoltathatóság, azaz az önkormányzatokhoz, a helyhatóságokhoz.

A korrekt bérekből aztán korrekt nyugdíjak adódnak. Ez a kihívás. Egy szocialista erre ad megoldást.

Tudást!

A nagyvilág úgy tágult ki, hogy közben beszűkültek az ismereteink. Kiszolgáltatottságunk egyre erősödik, mert a tudás birtokosai egyre többet akarnak maguknak a nép rovására. A tudás joga azonban első helyen a nép joga. Az állam és működtetői nem tarthatnak tudás-monopóliumokat. A tudás szabadsága a tanszabadsággal kezdődik. Az iskolákat szellemileg autonóm tudásközpontokká szervezve szabad működtetni, a lehető leghatékonyabb közösségi felügyelet mellett. A média sem működhet másként, csak szabadon és közösségi nyitottsággal.

Az új generációk dolga, hogy a régieknél többet tudjanak. A tapasztalat átadható, de a tudást csak megszerezni lehet. No, hát erővel bontsunk le minden korlátot, ami ezt a szerzést gátolja!

Hajrá innováció, hajrá gondolatszabadság! A NER-miniszterek, -államtitkárok, -kormánybiztosok ebül szerzett, de nagyon is visszaszerezhető - sok százmilliárdos - zsákmányából Európa egyik legütőképesebb egyetemi-innovációs központját fogjuk létrehozni, tőlem akár valamelyik stadion közelségében is, csak hogy pihenésképp sportolni is lehessen!

Biztonságot!

A biztonság alapvetően azt jelenti, hogy kizárólag én tolhassam el az életemet, másoknak ehhez se joga, se lehetősége ne legyen. A még nagyobb biztonság pedig azt, hogy a társadalomnak legyenek eszközei az életem sajátkezű elrontásának megakadályozására.

A biztonság első megfogható, átérezhető közege a család. Tegyük világossá! A családon belüli erőszakot a leginkább üldözendő esetek közé soroljuk. Aki pedig nőre, gyerekre, öregre, sérültre, kiszolgáltatottra bántó kezet emel, az számunkra végképp társadalmi hulladék. Ám nem leszünk irgalmasak a biztonság társadalmi szintű merénylőivel szemben sem.

Az alkotmány és a törvényesség fideszes ún. ‘megtartásán’ már látszólag túl vagyunk. A magánnyugdíj-megtakarításaink fideszes ún. ‘megvédésén’ is. A devizahitelesek ún. ‘megmentésén’ szintén. Tetszik vagy sem, de ezeket e tragédiákat orvosolni szükséges.

A közoktatási reform olyannyira ‘működik’, hogy az a tanárok, s hovatovább a diákok lázadásába torkollik. A roma felzárkóztatás annyira sikeres, hogy a fideszes ‘témagazda’ fél lábbal a börtönben van. A diktátor családja immár az összes 'saját lábával' áll a torkunkon. A munkahelyeket nyilván a szakszervezetek veszélyeztették, ezért kellett megvonni tőlük szinte minden jogot, s persze a melósoktól is, nehogy kárt tudjanak tenni a saját állásukban. A fogyatékkal élőknek és a betegeknek pedig azért ‘kell’ csendben kiszenvedniük, mert ‘senki nem maradhat az árok szélén’ - élve. Ez így nyilvánvalóan nem mehet tovább!

Nekünk szocialistáknak a biztonság viszont azt jelenti, hogy mindenki élhessen nyugiban, mert mindenkire ugyanazon szabályok vonatkoznak. Senkinek ne kelljen félni a holnaptól, és egyes korhadt tegnapok visszatérésétől sem. Ehhez az is kell, hogy ma ne féljünk! Jövőnk biztonságának záloga a mai bátorságunk.

A feladat

Magyarország ma néhány ‘táltos törpe bűzös tündérországa’. A többiek számára földi pokol, szerencsésebb esetben ugródeszka. Nos, ennek helyén fogunk egy olyan helyet teremteni, ahová jönni jó, s ahonnan elmenni meg rossz. Első helyen a magyar vidéket tesszük vonzóbbá. Idehaza fogjuk kielégíteni a honvágyunkat. Hagyományosan azt mondhatnánk, hogy a fiataloknak építjük az országot. Igen, bár én inkább engedném őket a többiekért is ‘gürizni’. Legnagyobb tartalékunk a fiatalok igazságérzete.

Az alapok

Sok minden elrendezése vár ránk, de a fenti nyolc kardinális törekvés cseppjeiben ott a tenger! A kereteket nyilván a szabadság, a demokrácia, a szolidaritás és a köztársaság igényei teremtik meg. Természetesen a közteherviselés pályái is vízszintbe kívánkoznak. Ma a kisember rengeteg, a gazdag pedig kevés adót fizet, közben az egyházak meg egyenesen semmit. Ez így nem mehet tovább!

A teendőink

Változás híján 2018-ban is gyakorlatilag pont az ismétlődhet, ami történt 2014-ben. A nemzeti tolvajbanda magához édesgeti az ország vagyonosabb rétegeit, megdelejezi a szélsőségeseket, majd megfélemlítések, zsarolások és csalások sorozatával kihozza magát 'választási' győztesnek.

Változás híján azonban sajnos még más is történhet. Például az, hogy nacionalista indulók harsogása közepette kipenderülünk az európai folyamatokból, s az orosz birodalmi érdekszféra pici bohócaként nyöghetjük a késői atomkor terheit.

Változás híján a 'hajsza a gödör aljára' lesz a jövőnk. Ha ennél mégis boldogabb sorsot akarunk, akkor pedig nosza, vegyük azt kézbe! Ha korszerű baloldali politikai alternatívákat akarunk alkotni az ismét gyalázatossá vedlett jobboldali rémvalóság ellenében, akkor gyerünk, itt az idő! Hadd múljon most pontosan! A magam részéről készen állok.

Nos, kezdjük a magunk háza táján!

Jó alaposan frissítsük fel a többnyire sajnos ötlettelen pártvezetésünket! Az emberek nem látják az akaratot, csupán néhány eredményes helyi politikusunk és lelkes aktivistánk tartja a zászlót. Kevés a siker. Sikernek azt nevezem, amikor egyre többen követnek minket, amikor az utcákon-tereken azt mondják, hogy egyenként vagy közösen előrébb léptünk. Mint például immár tartósan a XIII. kerületben.

Kétségtelen, hogy ifjúsági szervezetünk, a Societas egyre jobban hasít, mióta szépen eltávolodott a párt ‘kasszásaitól’, s végre a saját politikai küldetésével foglalkozik. Az is tény, hogy - az elmúlt két év időközi választásai zömét nézve - ahol mi tartottuk a zászlót, ott nyílott, ahol pedig kihívók voltunk ott pedig zárult az olló. A mi javunkra. Érik az áttörés, jóllehet az lenne az igazán szép, ha a helyi és az országos adataink párhuzamban futnának.

Ám éghet az arcunk, ha a ma székháznak nevezett templomainkat úgy hagyjuk magunk után, mint eb a könnyítését. Pénz kell? Nosza! A jó ötletek vonzzák a pénzt. Nem csak a gazdaságban. A közéletben is. Ha lesznek követőink, a szükséges pénzt összedobják. A szurkolók is vesznek jegyet. A szervezetet meg működtessék a tagok! Lehet ugyan a rezsimet szidni, de még ma is nem kevés pénzt ad az állam. Szó sincs arról, hogy a nullás ingyencirkuszt kellene játszanunk.

Kell média? Vegyük vissza a Népszavát az oligarcháktól! 

Minden tagunktól kérhető a mindenkori ‘világítótornyunk’ nyomtatott vagy on-line előfizetése. Akármilyen kedvezményesen, csak minden baloldali emberhez jusson el! Ha okos dolgok kerülnek bele, akkor mások is megveszik. És a tartalom ne szóljon öncélú fényezésről, csak az emberekről, az életről. A helyi sikerekről. Arról, hogy valahol megoldottunk valamit. Akár csak annyit, hogy sikerült megvédenünk egy iskolaigazgatót a galád kirúgástól. Vagy annyit, hogy sikerrel ellenálltunk ‘az ördög ürülékének’. Márpedig média van, még ha a szabadabb része kisebb-nagyobb béklyókba is verve, vagy azzal fenyegetve. Még nem teljes a karantén.

Se szeri, se száma az újabb és újabb internetes megoldásoknak. Mit használunk ezekből, miközben minden fiatal a neten lóg? Nem lerészegedős fideszes bulikra vágyom, nem is betegesen hazudozós, álnok kádéenpés harsonákra, hanem valami olyanra, ahol tagjaink, támogatóink, szurkolóink kapcsolatban lehetnek egymással. Nem kell a facebook, a twitter, a tumblr vagy akár a tinder és más profi megoldások magaslataira törnünk, elég ha csak használjuk ezeket és adj’Isten van egy saját intranetünk. Ahová lehet tartozni. Ahol véleményt lehet cserélni. Ahol akár szavazni is tudunk a magunk dolgairól. Tulajdonképpen van is ilyesmink a raktár mélyén… kapcsolat.hu. Süssön rá a nap!

Aztán miért szerénykedünk kulturális gyökereink nagyszerűsége dacára? Telis tele vagyunk baloldali idolokkal. József Attila, Váci Mihály, Baranyi Ferenc, … no, pláne John Lennon, Mick Jagger és a megannyi más művész. A világ szellemi élete masszívan balra húz. Még Ferenc pápa is velünk van! A szeretet, a szolidaritás, a közösség és a remény a mi oldalunkon van. Ez a mi kulturális előnyünk lényege.

Ám néha azt is mondjuk el, ha valamit káprázatosan elrontottunk.

Minthogy a kudarcainkban mi is vaskosan benne vagyunk! Nem csak a külvilág a hibás. Mert mi kötögetjük a meddő vagy visszacsapó ‘megállapodásainkat’ különböző kalandorokkal, alkalmasint mi mutyizgatjuk-pacsizgatjuk le a belső viszonyainkat, mi tűrjük el a kisebb-nagyobb hazugságokat, netán egyesek sunyi összejátszásait. A hálószobák és a fürdőszobák titkai maradjanak a hálószobákban és a fürdőszobákban. Családunk erényei és tisztaságunk tényei, politikai kötődéseink azonban már közügyek. Ezt nevezem világos és átlátható szövetségi politikának.

Keressük meg a konkrét helyi ügyekben lehetséges szövetségeseinket! 

Legyünk ezerféle lokálpatrióta összefogás részesei, vezetői, ám a nap végén vétek lenne önálló arcélünket karakter nélküli vegyesfelvágottba paszírozni. A baloldaliság ugyanis a kompromisszumok nélküli népképviselet.

Nyitott párt? No, az biztos nem abból áll, hogy panasz-bulikra akarjunk civileket rángatni. Az sem, hogy kitesszük magunkat az ellenségeink céltáblájának. Az viszont igen, ha mi karolunk fel valamit, valakikkel együtt. Az is, ha valódi fórumokat állítunk fel. És az is a nyitott párt, hogy aki pártvezető akar lenni, annak legyen egy a nyilvánossággal is megosztható pályázata, amelyben épeszűen leírja, hogy mit akar? Elég a szemlesütéses minőségű blablákból! Elég a neoliberális szirén-hangokból! Elég a piócákból!

Pártválasztások

 Tessék leírni, mi fűződik az adott vezető-jelölt nevéhez? Ha semmi, mert csak kezdeti bizalmat kér, akkor azt. Ha legalább egy cikket írt valami olvasottabb lapba, akkor azt. Ha valami már történt is a keze nyomán, akkor meg azt. A ‘létrehoztam, de nem működik, mert a kutyát sem érdekli’, avagy a 'reggeltől estig bő gázzal szapultam a kormányt' jellegű hősködésekre nincs igény. A ‘minek a micsodája voltam’ típusú szövegek pedig a múlt századba valók. Mit tettél, ‘mi az eredmény, Kispajtás’? Ez itt a kérdés!

Bár sajnos kevés hangot adunk neki, ám vannak olyan prominenseink, akik például teltházas előadásokat tudnak tartani pénzügyi károsultaknak (pl. Szakács László). Vannak elvtársaink, akik olyan versenyeket szerveznek, ahol fiatalok sokasága szerepel (pl. Király József). Vannak a digitális világban pazar eredményeket elérő csapattársaink (pl. Újházy Emil). Vannak szinte egész városokat, sőt megyéket mozgásban tartani képes lokálpatrióta politikusaink (pl. Nemény András, Gúr Nándor, Györfi Mihály, Tóth József és immár Fekete Zsolt).Többségükről keveset hallottunk? Hát, gyerünk, dicsekedjünk velük! Legyenek ők a vezetőink! Akik nem pusztán napi jófej celebek, hanem szívesen ‘követjük’ őket.

Ha ezzel szemben mégis inkább csak személyi alternatívákat keresünk, azzal azt fejezzük ki, hogy ódzkodunk a valódi változásoktól. Márpedig új politikai lendület nélkül nincs új darab, legfeljebb dögunalmassá váló forgószínpad. Az nem válasz, hogy az egészségügyre vagy az oktatásra több pénz kell. A biliárdgolyót sem csupán erősebben kell meglökni, hanem leginkább a megfelelő helyen és irányba. Harmónia nélkül a legerősebb emberekből sem lesz ütőképes csapat.

Harmonikus összképekre van szükségünk. A dolgozók számára keveset ér a vasárnapi boltnyitás, ha ahhoz nem tartozik méltányos vasárnapi pótlék. A visszaszerzés hangsúlyai nélkül a földmutyi betiltatásának szándéka is csak féloldalas. A kvótaügyi kérdésre adott bárminemű válasz is értelmetlen, ha nem tesszük hozzá, hogy egyre szorosabb európai egységet akarunk.

Az MSZP vezetése kizárólag csapatban létezhet!

Ez baloldali alapvetés. Mondjuk meg a népnek, hogy tőlünk ne várjanak orbántgyőző primadonnát, csodatevő miniszterelnök-jelöltet és egyéb mutatványost! Egy galerivel szemben csak egy összehangolt csapat győzhet. Nézzünk tehát úgy ki, ahogy a hazánk egészét látni szeretnénk. Gondolatilag és dolgainkban egyaránt. Ha minket választasz, akkor a legjobb önmagadra szavazol! Ez legyen az 'üzenet'! S az sem baj, ha valami még éppen poros, feltéve, hogy törlőruha van a kezünkben.

Most éppen a kockás ing a politikai törlőruha. Az csak a rezsim szemében gyűrött rongy, lehet azt tisztán, vasaltan és illatosan hordani! Persze legfőképp a köznapok kényelmével. És ne féljünk a humortól!

Start up, Socialists! Állj a sarkadra, MSZP!

Olyan vezetőket, elnökséget válasszunk, akiket és amelyet bármelyikünk örömmel vállal jártában-keltében. Témagazdák kerestetnek. Ne elégedjünk meg általános politikai szándéknyilatkozatokkal, hanem fejenként legalább három politikai tézist csikarjunk ki a jelöltjeinkből! Kezeljük ezeket kötelezettségvállalásként, amelyek mentén aztán később elszámoltathatjuk őket. Nem jó az, ha puffog, morog vagy toporzékol a tagság és a holdudvar, a Kongresszusunk viszont mindent rendben talál. A képmutatásból nem lesz se jókedv, se bőség. Egy felkészült vezetés egy érdemes árnyékkormányt is ki tud állítani. Ugyanis a nép az alternatívát akarja látni, aztán majd eldönti, hogy kéri-e?

A baloldal legnagyobb kihívása a ‘szegény ember nem szavaz, vagy ha mégis, akkor arra szavaz, aki a nyakát szorítja’ leírású jelenség. Emberi, természeti és alkotott környezetünk szeretete azonban többre képes. Legutóbb Salgótarján népe bizonyította.

Szóval azt szeretném, hogy lengedezzenek hazánkban csinos, sportos ruhák, kopogjanak vagy surranjanak a szép cipők! Legyen a gyereknevelés öröm és szórakozás, gőzölögjön az ételek finom illata és mindent tudhassunk meg mindenről! A jó ötletek hozama az érvényesülés legyen! A jó munka végén ‘cuki’ otthonba járjunk haza, s ha esetleg mindezt mégis szerényebben éljük meg, csak egészség legyen, idősebb korban is! Szerezzük meg hozzá a hatalmat! Amíg szavazólap, szavazófülke, jelöltek, toll, illetve ésszel fogható remény van, addig békésen is lehet.

Start up, Hungary!

Állítsuk talpra Magyarországot!”