Süket duma, a szemfényvesztés, s a vér, meg a gyász

„Az első szó a döbbeneté és az együttérzésé, s ezúton is mielőbbi és teljes felépülést kívánok minden sérültnek, köztük két honfitársunknak. Külön elismerés illeti az Állandó Képviselet munkatársait, akik a drámai körülmények között is igyekeztek a repülőtéren rekedt magyarok segítségére lenni. Utólag kezd összeállni, mennyire kevésen múlt minden. Nagyjából a mi gépünk szállt le utoljára, kb. tíz-tizenöt perccel a merénylet után. Minket tereltek be elsőként a hangárba, mivel a budapesti járat dokkolt legközelebb a tragédiához. Ebből akkor és ott semmit nem érzékeltünk, csak a nyomasztó csendet.

Tavaly március 24-én, pár órával a Germanwings-katasztrófa után indultunk Berlinben, november 14-én reggel Lyonból Párizsba kellett volna mennem: ma délelőtt egy politikustársam kedvesen meg is jegyezte, nem kéne utazgatnom...

Csakhogy ez így nagyon nem normális. Ezekben a percekben nem a hangulatkeltéstől kell óvakodni, mert a hangulat sajnos hónapok óta megvan a kontinensen. Ami viszont nincsen meg, azt úgy hívják, hogy az európai emberek biztonságérzete. A huszonnegyedik órában vagyunk, hogy megteremtsük a közös európai belbiztonság alapintézményeit. Addig marad a süket duma, a szemfényvesztés, s a vér, meg a gyász.”