Szükség van a klasszikusokra

„Az a baj ezzel a cikkel, hogy pont a lényeg maradt ki belőle: a vállalhatatlan fordítás, a szöveggondozás teljes hiánya, és az általános igénytelenség. A borítókérdés inkább ízlés dolga – tény, hogy elég randák szegények, különösen a Start könyvek, de azért bármely másik kiadónál is vannak borzasztó borítók. Ráadásul a cikk egy csomó helyen nem fejti ki, mire is gondol, hanem »úgyis tudjátok« stílusban utalgat – emiatt aztán a dolgok »sűrűjében« nem annyira benne lévő barátaimnak nem tudom prezentálni, hogy »tessék, ezt olvasd el, akkor megérted, mi a bajom velük«.

A legnagyobb problémám viszont az, hogy a cikk felében azért ostorozza őket, mert régi könyveket adnak ki. Szerintem ez egyáltalán nem baj – szerintem erre is szüksége van a piacnak, mert pl. Clarke és Asimov folyamatosan visszaköszön az új könyvekben, még ha csak utalás szintjén is. És ahogy örülünk annak, hogy a Banks-, Pratchett- vagy Dick-életmű kijön más kiadóknál, egy Sztrugackij- vagy Clarke-rajongó úgy örül a Galaktikás életműveknek.

Külön fáj, hogy a két leginkább kiemelt »minekez« könyv (Az alapítvány barátai, 2001 elveszett világai) közül én mindkettőnek nagyon-nagyon-nagyon örültem volna, ha egy normális kiadónál jelenik meg. Engem ugyanis 26 évvel a könyv megjelenése után is érdekel, hogy más írók mit kezdtek Asimov témáival, világaival, és azt is borzasztó érdekesnek találom, hogy az egyik legnagyobb jelentőségű sci-fi film története milyen átalakulásokon ment keresztül, mire elért a végső változatához. Nevezzetek anakronisztikus vadbaromnak, de szerintem ezek igenis fontos/hasznos megjelenések.

Félre ne értsetek, nekem is nagyon sok problémám van a Galaktikával, de amiket a cikk leír, azok pont nem a legproblémásabb területek szerintem. Lehet vitatkozni azon, hogy klasszikusokból pontosan mit adjanak ki, és egy C-kategóriás Heinleint van-e értelme (amúgy ha van elég Heinlein-rajongó, aki megveszi, akkor érdemes és kész), de ez egy egészen más (és védhető!) dimenziója a dolognak, mint az, hogy kiadunk-e olyan regényeket, amiket nem lehet elolvasni (pl. Clipart), annyira rosszak, ill. elolvassuk-e egyáltalán nyomdába küldés előtt a könyveket (mint ahogy a Fekete Özvegyeknél ez nem történt meg, különben kibukott volna, hogy a novellák egy részében tegeződnek, más részében magázódnak egymással az asztaltársaság tagjai).”