Vak vezethet világtalant

„Harmadszorra sem sikerült bekerülnie a szlovák parlamentbe a Magyar Közösség Pártjának (MKP), csökkent a Most – Híd támogatottsága, s a jelek szerint a magyarok lakta régióban az országos átlagnál alacsonyabb volt a szavazási kedv. Pedig ideális esetben, azaz ha a közel félmilliós felvidéki magyarság egy irányba szavaz, és jobban mozgósítja magát a szlovákoknál, tíz százaléknál magasabb eredménnyel küldhetné harcba választott érdekképviseletét, ami jelen esetben a második helyre lett volna elég a pozsonyi törvényhozásban. De az ideálistól távol áll a szlovákiai magyar politika. A nemzeti színekben pompázó, de valójában szürke MKP vezetői, üzenetei helyi szinten még elégségesek, az országos politikában viszont kevésbé hitelesek. Közben Bugár Béla személyes varázsa még életben tartja a magyar–szlovák vegyes párt projektjét, az érdeklődés azonban ez iránt is lankad. A sokat emlegetett összefogás soha nem volt olyan távol, mint most.

Minden feltétel együtt van ahhoz, hogy megállapíthassuk: mély válságban van a felvidéki magyar politika, érdekképviselet, ahogy tetszik. És nagyot hibázik az, aki csak a szlovákok ármánykodásával magyarázza az okokat.

A helyzet ilyetén alakulásában jócskán megvan annak az úgynevezett nemzetpolitikának a szerepe is, amely budapesti pártemelvények és íróasztalok mögül ismerni véli egy egészen más közegben szocializálódó magyar közösség gondolkodását, életfilozófiáját. Nincsenek egységes receptek a kisebbségben élők számára, és főleg nincsenek határokon átnyúló, egyformán csengő közös szlogenek. Ideje visszatérni a kilencvenes években még működő politikai szokáshoz, hogy az anyaország kormányának nem derogáló, sőt illendő megkérdezni a segítség módjáról a határon túliak által választottakat.”