Német bevonulás nélkül nem került volna sor a magyar zsidóság elpusztítására

„Ön részletesen foglalkozik azzal a Magyarország, és elsősorban a magyar zsidóság számára sorsdöntő kérdéssel, hogy miért nem sikerült az országnak kiugrani a második világháborúból. Milyen mértékben múlott ez a magyar politikusokon és mennyire a nagyhatalmak szempontjain, érdekein, netán rossz helyzetfelismerésén?

Randolph Braham már korábban felvetette, hogy jobb lett volna, ha Magyarország nem próbál kiugrani a háborúból, ugyanis a német megszállás, amely kiváltotta a Holokausztot, legalábbis részben a magyar kiugrás megelőzésére szolgált. Álláspontját alátámasztják az általam végzett kutatások. Magyarország, majd Románia, Bulgária és Finnország már 1942 nyarától igyekezett kapcsolatokat keresni a nyugattal, a finnek Moszkvával is. A magyar vezetés számára csak a nyugati kapituláció volt elfogadható, bár a szovjet vonal is felmerült. A tapogatózások nem csak a britek irányába történtek, mint eddig hittük, hanem az amerikaiak felé is. Londonban és Washingtonban jól tudták, hogy egy elhamarkodott lépés német megszálláshoz vezet. Emellett attól tartottak, hogy Sztálin, aki megtorpedózta a finnek kiugrását, zokon veszi, hogy a nyugatiak a háta mögött alkudoznak, és újra különalkut köt a németekkel. Ennek alapján arra is gyanakodtak, hogy a béketapogatózások mögött valójában a németek állnak, akik össze akarják ugrasztani a szövetségeseket. Egy idő után a kiugrásra vonatkozó ajánlatok egyre inkább az USÁ-t vették célba.

A nyugat akkor kezdte sürgetni a kiugrást, amikor már beleillett stratégia terveikbe, vagyis 1943 augusztusa után. Egyébként az oroszok is csak akkor kezdték fontosnak tartani a kiugrást, amikor biztossá vált, hogy a megadás csak feléjük történhet meg. Ekkor már minden eszközzel ki akarták kényszeríteni a kiugrást, akár német megszállás árán is. A magyar vezetés kutyaszorítóban volt. A nyugatbarát elemek elfogadhatalannak tartották, hogy az ország kitartson Hitler oldalán, és az is világos volt, hogy ebben az esetben újabb Trianon jöhet. A német győzelemben már csak a náci fanatikusok hittek. Ezzel szemben joggal féltek attól, hogy az országba bevonulnak a németek. Sokan bíztak abban, hogy fontosak vagyunk és megérkeznek a Balkán felől a britek és az amerikaiak. Erre azonban nem volt semmilyen reális esély. Az angolszász megszállás délibábját kergető magyar vezetés jelezte, hogy csak a szövetségesek jelzésére vár a kiugrás végrehajtására, és kilátásba helyeztek, hogy a magyar hadsereg leteszi a fegyvert, ha a csapatok megjelennek a magyar határon. Antonescu román conducator még erre is rálicitált, ajánlatát azonban elutasították.

Valamikor 1943 októberében az amerikai és a brit katonai vezetés arra a következtetésre jutott, hogy akár német megszállás árán is ki kell ugrasztani a magyarokat, románokat és a bolgárokat. Közvetett bizonyíték alapján tudjuk, hogy a döntésről tájékoztatták a szovjet vezetést, sőt egy irat alapján nem lehet kizárni, hogy a német vezetést is. E lépés lehetséges következményeivel nem foglalkoztak. 1943 őszén titkosnak szánt katonai tárgyalások kezdődtek magyar és amerikai megbízottak között Törökországban, és ennek részleteiről valószínűleg több forrásból a németek tudomást szereztek. E megbeszélések eredményeként érkezett Magyarországra a Veréb misszió, egy három amerikai tisztből álló csoport. Míg Horthyék arra számítottak, hogy egy különbéke részleteit beszélik meg, a jelek szerint az amerikaiak csak azért jöttek, hogy biztosítsák a magyar hírszerzés együttműködését a németek ellen. A misszió vezetője, Florimond Duke később arra a következtetésre jutott, hogy küldetésük célja az volt, hogy kiprovokálják a német bevonulást. Megérzése nem volt alaptalan.

Tettek-e bármit a nagyhatalmak, így, elsősorban az Egyesült Államok a magyar zsidóság megmentése érdekében?

Sokan sokat foglalkoztak ezzel. Talán a legteljesebb ebben a kérdésben Tuvia Friling kétkötetes munkája, amely dokumentálja, hogy a britek semmilyen érdeklődést nem mutattak, amikor a magyar zsidóság megmentéséről volt szó. Sok bírálat érte az amerikai vezetést, amely elég későn reagált az Európában zajló népirtásra. Valójában azonban nem tehettek volna sokat, még akkor sem, ha nagyobb jóindulattal viszonyultak volna az embermentéshez. Lehetőségeik korlátozottak voltak, az amerikai hírszerzés balkáni hálózata, amely embermentéssel is foglalkozott, tele volt német kémmel. Vitathatatlan azonban, hogy nem igyekeztek megragadni minden alkalmat. Ennek nem csak az egyes tisztviselők antiszemitizmusa volt az oka, hanem hatalompolitikai megfontolások is.

Ugyanakkor jelentős mértékű cinizmusra vall, hogy az amerikai, a brit és – a jelek szerint – a szovjet vezetés számára kívánatossá vált egy olyan ország német megszállása, ahol több mint 800 ezer zsidó élt. Holott az amerikai és a brit vezetés is – és nem csak a legmagasabb szinten – tudta, mi folyik Európában. Nem menthettek volna meg mindenkit, de azokat sem igen próbálták megmenteni, akiket lehetett volna. Az angolok lesöpörték az asztalról azt az ajánlott, amely életeket kínált volna hadianyagokért arra hivatkozva, hogy az ajánlat nem őszinte. Ez lehet, hogy így volt, de legalább megpróbálhattak volna időt nyerni azzal, hogy elkezdenek tárgyalni. Erre sem voltak hajlandóak. Ugyanilyen közömbös volt a szovjet vezetés is.

Könyvében nem sok szó esik Horthyról. Mennyire volt beleszólása a magyar külpolitikába? Volt mozgástere? Tudjuk, hogy a németek bevonulásakor lettek volna választási lehetőségei: például lemondhatott volna. Ám ő szabad kezet adott a lelkesen deportáló államtitkároknak.

Horthy irányította a magyar külpolitikát, felelőssége volt annak jó és rossz döntéseiben egyaránt. Háborúba vitte az országot, majd támogatta Kállay németellenes politikáját. 1942 után már nem volt mozgástere, csak rossz megoldások között választhatott. Honnan tudhatta volna, hogy az ország német megszállása a szövetségesek célja volt? Kállayról közismert volt németellenessége, Berlin folyamatosan követelte, hogy Horthy váltsa le. Kállay maga is illúziókat táplált. Mint számos kortársa, ő is elhitte, hogy országa fontos lesz a bolsevizmus elleni harcban, tehát angolszász megszállás alá kerül. Horthy is elvesztette realitásérzékét, komolyan hitte, hogy az oroszok elkerülik majd az országot, és úriember akart maradni a német szövetségesek felé is.

Kérdés, hogy elkerülhető lett volna-e a Holokauszt, ha Horthy másként cselekszik? Le kell szögezni, hogy a németek egyik legfontosabb háborús célja az volt, hogy megsemmisítsék az európai zsidóságot. Ilyen totális népirtási programmal még egyetlen más hatalom sem állt elő. Az is igaz azonban, hogy 1944-ben már szorított az idő. Ha Horthy és az általa kinevezett szélsőséges vezetés megtagadta volna a német követeléseket, sok ember megmenekülhetett volna. Horthy felelőssége tehát hatalmas, hiszen nem használta fel még azokat az eszközöket sem, amelyek rendelkezésére álltak. Úgy szoktam fogalmazni, hogy a német bevonulás nélkül nem került volna sor a magyar zsidóság nagy részének elpusztítására, de nem valósulhatott volna meg a németbarát magyar kollaboráns hatóságok aktív és gyakran lelkes támogatása nékül. 1944 nyarán kiderült, hogy a kormányzó sokkal többet is tehetett volna, hiszen sikerült elérnie a budapesti deportálások leállítását.

Ami a nyugatot illeti: a szövetségesek számára a háború megnyerése volt a legfontosabb cél, és minden egyebet ennek rendeltek alá. Az 1944-es partraszállás sikere érdekében arra volt szükség, hogy minél kevesebb német egység legyen Normandiában. A könyvemben részletesen kifejtett okoknál fogva tehát, a szövetségesek el akarták érni, hogy a németek máshová vigyék csapataikat. Úgy számoltak, hogy Magyarország megszállásásra 10-15 német hadosztályra lesz szükség. Ekkor vált érdekké a magyar kiugrás sürgetése. A jelek szerint az ezzel járó német bevonulás valószínű következményeit nem mérlegelték.”