„Nagyon nem mindegy egyébként, ki milyen kulturális, vallási háttérrel ül be a moziba, mert egy-egy gesztus vagy jelkép mást idézhet fel zsidónak, kereszténynek, hívőnek, vallástalannak. Ezzel együtt úgy érzem, minden értelemben ökumenikus film született. Sőt azon kaptam magam, hogy nem is úgy nézem az alkotást, mint egy holokausztfilmet; a mű ennél jóval általánosabb érvénnyel szól életről és halálról. (Ezért sem világos, miért állítja a rendező, hogy Németország bojkottálni akarja a filmet. A mű nem ad erre semmilyen okot.)
Mi több, a Saul fiának – ne tessenek megbotránkozni! – létezhet »holokausztrelativista« olvasata is. Mert bár egyedi, és sok tekintetben páratlan eseményről van szó, ezt a filmet akár a Gulágról is le lehetett volna forgatni. Aki olvasta Olofsson Placid, Rózsás János vagy Nádasi Alfonz visszaemlékezéseit, tudja: a szovjet munkatáborokban hasonló helyzetek próbáltak meg milliókat emberi mivoltukban. És ami itt rabbi, Kaddis és zsidó temetés, ott faágakból faragott kereszt, rejtekben történő misézés mazsolából erjesztett borcseppel és száraz kenyérből nyert ostyával.
Jó film a Saul fia. Ha megkapja az Oscart, a díj méltó helyre kerül.”