BalatonBor, hegybor, dűlő

Úgy néz ki, elindult egy közös gondolkodás a Balatonról. Vitaindítóként Kovács Tamás, a csopaki Szent Donát Pincészet borásza-tulajdonosa a Vinoporton hirdette meg a Balaton felemeléséről, a közös balatoni eredetvédelemről szóló kiáltványát, amit mi is szemléztünk. A csopaki-balatonfüredi borvidéken dolgozó Hudák Mátyás, az aszófői Hudák Szőlőbirtok és Borászat borásza a Mandiner.boron kommentben reagált erre, most pedig Sánta Zoltán borakadémikus, a Borkollégium oktatója is megosztotta velünk gondolatait. Amennyiben hozzászólna, keressen minket bátran írásával.

*

„Jó olvasni, hogy valamiről vita indult. Legyen az előremutató.

Én nagyon örültem Kovács Tamás sorainak. Fővárosi lakosként nyilván nem ismerem a balatoni életet olyan szinten, mint ti, akik ott laktok. Én csak azt látom, hogy ekkora területen hat borvidékkel lehetetlen normális marketinget építeni.

Csak egy szegmensét ragadnám ki Kovács Tamás mondandójának, mégpedig a szabályozást, a klasszifikációt. Tisztában vagyok azzal, hogy mondandója lényegesen messzebb vezet. Balatonbor-hegybor-dűlő. Elképzelhető, hogy az olaszrizling önmagában nem alkothatja a Balaton borát, hiszen talán nem minden termelő rendelkezik Északon és Délen elegendő mennyiséggel ebből a fajtából...

Bordeaux, Burgundia, de Wachau sem lenne igazán jó analógia talán. Bordeaux közel 120 ezer ha, de lényegesen egyszerűbb fajtaszerkezettel. Burgundia 27 ezer ha, nagyon egyszerű (de világbajnok) fajtaszerkezettel. Wachau pl. viszonylag kicsi, két, a világ számára is fontos és a szűk szabályozás részét képező (Vinea Wachau) és néhány nem annyira fontos (Niederösterreich) fajtával.

Vegyük azonban a Rhone borvidéket, borrégiót.

Nagy terület, sok-sok kék- és fehérszőlő-fajta, nagyon eltérő talaj- és klimatikus viszonyok, négy szintű szabályozás. Nem feltétlen a szőlőfajta, hanem a bor minősége (végső soron a termőhely adottságai) dönti el, hogy e négy közül hová is sorolják be az adott bort. Cotes-du-Rhone AOC az alap. Lehet fehér, rozé vagy vörös is. Ez a borpiramis talpa, óriási mennyiség. De: nem szitokszó! Akár jó is lehet, bár a kitűnő iránytű elengedhetetlen.

A »Village« még mindig a nagy mennyiségű házasítást szolgálja és a termőhely nem, csak az átlagos minőség azonosítható be, s nyilván emeltebb az ár a Cotes-du-Rhone-hoz képest. E kategória csúcsát a »nevesített« települések jelentik, hiszen itt már tudni lehet a bor szűkebb származási helyét, egy adott települést és környékét (Chusclan pl.). A borpiramis csúcsát pedig az ún. »cru« jelenti, az a 17 híres körzet, város, falu, amely önmagában jelenthet meg a címkén: pár napja már Cairanne, régebbről Rasteau, Gigondas, Cote-Rotie, Hermitage és pl. mindenek előtt Châteauneuf-du-Pape. Hogy ez utóbbi maga cca. 3200 ha? Ez most nem fontos.

Ezek esetében szigorú a szabályozás: felhasználható fajták, terméshozam, itt-ott a művelési mód, esetleg érlelés, stb. Ha valaki tájékozott, a címke alapján is tudhatja általában, mi van a palackban, mire, milyen stílusra számíthat.

Ennek ellenére persze a származás csak a bor eredetére nézve biztosíték, a minőségre nézve csak a kóstolásnak higgyünk! Igaz azonban, hogy a nagyobb nevek mögött évtizedek tapasztalata van és kis guglizás után mindenki tájékozódhat a borok megítélésről. A borász pedig eldöntheti adott esetben, hogy hová pozicionálja borait. Ha valamilyen szabálynak nem tud vagy nem akar megfelelni, akkor a borpiramis alsóbb rétegei mindig rendelkezésére állnak.

Hogy egy ilyen szabályozás átültethető lenne-e a Balatoni borrégióra? Nem tudom. Hogy szükség lenne-e valami hasonlóra? Azt hiszem, igen a válasz.”