„Megváltozott a tananyag, a kulturális tartalmak vitatható újraértelmezésével, ott a tankönyvpiac átalakítása, az egész napos iskola bevezetése, no és a KLIK, a pedagógus-minősítés, a kapkodás, a hibáztatás, a fenyegetés, a hülye gumicsontok kedélyborzoló bedobása, a politikai alapú igazgatócserék, az erőfitogtatások, az integrált oktatás elengedése, a technikai feltételek hiánya, az oktatás hangsúlyainak feltételek nélküli eltolása, stb… hosszasan lehetne folytatni a sort.
Nekem, ezen a területen dolgozónak leginkább az fáj, hogy egyetlen olyan dolog sem történt, amiben az integráció hangsúlyt kapott volna, sőt, visszaléptünk, és, amint az oktatás átalakításának harmadik pontjaként emlegetett dolog körvonalazódik, esély sem marad erre, az új struktúra a szegregációt szorgalmazza majd. Közben újra és újra csúsztatásokat hallani, most pl. nem értem a miniszteri kinyilatkoztatásban, hogy amikor az oktatás technikai feltételeinek hiányairól kérdezték, azt mondta, a támogatások a szegényebb térségek iskoláira jutottak, és szerinte az így igazságos, hogy az amúgy is jó feltételekkel dolgozó iskolákra kevesebb jutott. Mert én sehol sem látom, hallom, hogy bármiben többet kapott volna egy ilyen iskola. Sőt. A szegregálódó, vagy szegregált iskolák lehangolóak. Fizikai értelemben is.
A szakma mintha ébredne. De a sajátos hatalmi hierarchia megint működik, hihetetlen látni, ahogy önjáró lett a megalkuvás is, sokan nem mernek szólni, »figyelmeztetve vannak«, aminek a kihangosítására szintén nem mernek vállalkozni. És úgy tűnik, a véleményüket ennek ellenére felvállalók tömege sem ébreszti rá a döntéshozókat az elgondolkodásra. »Kicsit túltoltuk a biciklit.« – hangzik lazán az ominózus mondat, és megint nem értem, hogy lehet ilyen felelőtlen működésű ez az egész. Mintha egy hobbikertről lenne szó. »Hát, most rosszul csináltuk. Nem lett termés. Nem baj. Majd jövőre máshogy próbáljuk.« Vagy mintha egy építőjátékról, amivel játszunk a gyerekünkkel, és, ha összedől, azt mondjuk: »ja, túl magasra akartuk, és ez anyag nem bírja el, nem baj… majd holnap csinálunk másikat.« Nem látják, vagy nem értik, hogy ezek a döntések mekkora kárt okoznak. Mert gyerekeket tesznek tönkre, hiszen egyetlen tanév is behozhatatlan veszteséget okoz. Hát még hat.”