Művelt alkoholisták

„Mióta húsz évvel ezelőtt elsüllyedtem a magyar borban, azóta mondom: ez az ital nem ital, ez kulturális jelenség. Van ebben kis nagyképűsködős okoskodás is, hiszen olyan ember nincs – vagy ha van, és nem csupán teszi magát, akkor ő a kivétel –, aki ne szeretné a bornak a hatását is. A könnyű mámor nyilván számít, az ember korántsem racionális lény.

Ám ennél is fontosabb ennek a világnak a szenzációs gazdagsága. A színek, az illatok, az ízek kavalkádja, a rengeteg árnyalat, amit a fajták, az évjáratok és a millió borvidék milliárd termőhelyének annyi mindenben különböző sajátosságai-tulajdonságai nyújtani tudnak. Ráadásul minden palack jó bort a termelője hitelesít végső soron, a neve nélkül nem értelmezhető egyetlen üveg tartalma sem.

Nem lenne igazságos azt állítani, hogy a rendszerváltás előtt nem volt itt semmi. Akkor is készültek tisztességes borok hazánkban, de a tömegtermelés nem kedvezhetett a sokszínűségnek. Az irányított piacnak miért lett volna igénye egyedi értékekre?

Ebből adódóan forradalminak láthattuk az első változásokat. A leghamarabb ébredő, a minőségre és a hitelességre elsőként figyelő, a korszerű technológiákhoz merészen nyúló borászok azonnal sztárok lettek, az irántuk érdeklődő és a termékeik árát megfizetni bíró közönség egyre bővült, a szubkultúra előbb tágult apránként, majd önálló kultúrává emelkedett.”