Űr-Görgei csatát vállal – Jack Campbell: Rendíthetetlen

Nehéz kitörni, ha egy könyvajánlással rögtön kész értelmezési keretet kapunk kollégánktól: nekünk sem sikerült. A Roboraptorra könyvekről, hozzánk sorozatokról író Pintér Máté azt mondta nekem Jack Campbell regényéről, hogy olyan, mintha Görgei Artúr téli hadjáratáról szólna az űrben. És hát tényleg olyan. Csak remélni tudom, hogy azért nem pontosan ugyanazt írtuk a könyvről.

A Gabo gondozásában megjelent Rendíthetetlen főhőse Black Jack Geary sorhajókapitány, aki a cselekmény kezdete előtt egy évszázaddal, az azóta is tartó háború hajnalán hősi halált halt a Szindikátus és a Szövetség első csatájában. Pontosabban mindenki azt hitte, hogy meghalt; valójában azonban sikerült egy mentőkabinig elvergődnie magát, amely hibernálta. A szövetségi flotta azonban most véletlenül ráakad, és pont időben: szükségük van a legendás hősre.

Mert Geary legenda: az elmúlt száz évben ő volt a hősiesség megtestesítője a szövetségi flotta számára. A kapitány, aki feláldozta hajóját és életét, hogy megmentse társait. Most a Szövetség hajói egy árulónak hitt szindikátusi segítségével az ellenséges állam területének szívébe ugrik, ahol azonban csapda és vereség várja őket, a tárgyalásra a szindikátusiakhoz érkező szövetségi vezetőket pedig kivégzik. Szerencsére a flottaparancsnoki tisztséget még az utolsó pillanatban Gearyre ruházzák, aki nem tervezi megadni magát.

Azonban ez a flotta már nem az a flotta, amelyet ő száz éve magára hagyott: fegyelmezetlenség, demokrácia (!) és a hadművészeti ismeretek teljes leépülése jellemzi az állapotokat. Gearynek nem csak az őket üldöző szindikátusiak ellen kell manővereznie, hanem a teljesen más vezetési stílushoz szokott alárendeltjeivel is meg kell értetnie a fegyelem és a réges-rég elfeledett hadászati technikák és alakzatok fontosságát. Közben pedig még azt is ki kéne találni, hogy ő kicsoda valójában: a hős, akit tisztelnek, vagy a hős, aki még meg sem született?

Ott az ellen! Jó fél nap múlva össze is csapunk!

A könyv elég olvasmányos, az űrcsaták leírása pedig realisztikus: a hatalmas távolságokból manőverező egységek összecsapása nyilván nem lenne olyan látványos a filmvásznon, mint mondjuk a Star Warsban, de sokkal valószerűbbnek tűnnek. Nehéz elképzelni, hogy irányvektorok okozzanak hatalmas feszültséget, de Campbell simán eléri, hogy ezek miatt alaposan aggódjunk. Kicsit Battlestar Galactica-élményt nyújt egyébként a könyv, de azért ezzel a hasonlattal sem esnék túlzásba.

A régenmindenjobbvolt-attitűdöt igazoló Geary karaktere egész kerek lett, a többiek viszont akár papírmasé-figurák is lehetnének: a random pillanatokban megjelenő Politikus(nő), akinek Soha Semmit Sem Lehet Leolvasni Az Arcáról; az Egyes Számú Lojális Kapitány, a Kettes Számú Lojális Kapitány, az Egyes Számú Ellenszegülő Kapitány, aztán a kettes számú, és így tovább. Engem érdekelne, hogy aki nem bírja Gearyt, az miért nem bírja, aki pedig bírja, az miért tesz így – próbál is erre válaszolni a könyv általánosan, de nem vagyok elégedett.

Attól sem lehet eltekinteni persze, hogy ez egy hosszú sorozat első darabja, ennek megfelelően vetülnek előre egyes pontokon események, elég didaktikusan, ezért már most meg tudjuk jósolni, mi lesz a következő öt könyvben: Geary és a Politikusnő összejönnek; kiderül, hogy valójában egy idegen faj is részt vesz a háborúban, azért a két ellenséges emberi állam összefog egymással a közös ellenfél ellen; Gearyt meg akarják választani otthon a világ császárának; meg biztos lesz zendülés is.

Nem mondom, hogy nem fogom kezembe venni a sorozat többi darabját, de Campbellnek egy kicsit nagyobbat kell dobnia a következő kötetben, hogy megfogjon a továbbiakra. Általunk sem elhallgatott erényei és gyengeségei mellett annyi pozitívuma mindenképpen volt a Rendíthetetlennek, hogy újra kezembe vettem Görgei Artúr emlékiratait, és élvezettel olvastam újra a téli hadjáratról szóló szakaszokat.