„A progresszió erői szerint ugyanis – legalábbis úgy tűnik – a nyugati fehér, heteroszexuális férfiakon kívül mindenki hátrányokkal küzd és védendő. Például a nők. Például a bevándorlók. Például a muszlimok. A bevándorló muszlimok, a bevándorló muszlim nők (arrafelé bizonyára ez számít halmozottan hátrányos helyzetnek). Ha az egyik védendő társadalmi csoport nekiesik a másiknak, akkor beáll a rövidzárlat. Erre nincs recept, nincs megoldás. Csak arra, ha a hivatalos, többségi elnyomók erőszakoskodnak. Más esetben fejkapkodás van, ide is és oda is. Nyakak behúzása, kivárás, hogy talán elmúlik a vihar.
Mi történik, ha két pártfogolni szándékozott kisebbség egymásnak esik? – tettem fel a kérdést pár éve egy CEU-s konferencián, ami a szólásszabadságról szólt. Pontosabban annak korlátozásáról, tekintve, hogy az előadók többsége úgy gondolta, hogy az elnyomott kisebbségek felszabadításának és esélyegyenlőségének érdekében igenis korlátozható a szólásszabadság. Csak hát például az Európában őshonos zsidóság és a bevándorló muszlimok ellentéte egyre gyakoribb napnyugat felé. Az is igaz, hogy az ottani progresszió nem tartja előkelő helyen a védeni szándékozott minoritások listáján a zsidóságot. Ettől még marad a kérdés: ha csúnyákat mond egymásra egy nyugat-európai zsidó és egy muszlim, kinek kell igazat adni? Vagy kinek kell korlátozni a szólásszabadságát?