Tanítani szeretnének

„Az elmúlt években szinte már el sem érték az ingerküszöbünket azok a hírek, amelyek arról szóltak, hogy egy-egy szülői közösség maga festi a tantermeket, a tanárok otthonról hoznak papírt, vagy saját zsebből vesznek krétát. A tanárok most kirobbant elégedetlenségének mégsem a pénztelenség a fő oka, hanem a túlterheltség, az adminisztrációs dömping, a forráshiány és a követhetetlen reformok sokasága. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) a létrehozása óta eltelt időben a rendszer működtetője helyett mindezen problémák szimbólumává vált. Az anyagi feltételek mellett nem feledkezhetünk meg az emberi tényezőkről sem. Egy elhivatott és az új szabályokat betartó pedagógus legalább tíz, de inkább tizenkét órát tölt egy nap munkával, vagyis egy héten legkevesebb ötven órát dolgozik. Ha ne adj’ Isten még ambíciók is fűtik, vagyis gyakornok tanárból előbb a pedagógus I., majd a II. fokozatba lépne, illetve megfelelő tapasztalattal a háta mögött mester- vagy kutatótanár szeretne lenni, akkor – a napi rutinon felül – adminisztrációs rekordokat kell döntenie. A fokozatváltáshoz ugyanis legalább nyolcvanoldalas portfóliót kell írnia, amelyet a többség egy újabb kötelező, ám felesleges tehernek tart, mivel mindez a tanítás elől veszi el az egyébként is kevés energiát. Jól jellemzi a helyzetet, hogy a pedagógus-életpályamodell megvalósítása még a kormány által létrehozott Nemzeti Pedagóguskar elnöke szerint is felemásra sikeredett.

A stabilitás hiánya nemcsak a tanárok, hanem a diákok számára is óriási gondokat okoz. Egy tizedik osztályba járó gyereknek heti 36 órát kell az iskolában töltenie, vagyis – a felkészüléssel, különórákkal együtt – többet »dolgozik«, mint egy felnőtt. Nem csoda, ha sokan már fiatalon pszichés zavarokkal küszködnek.”