„Ami történt, az már a múlté
Nem Magyarország volt az egyetlen, amely területet vagy népességet veszített a 20. század során. Németország háború előtti területének egyharmadát veszítette el. Lengyelország keleti harmadát Ukrajnához és Fehér-Oroszországhoz csatolták, ami miatt másfél millió lengyelt toloncoltak ki. Csehszlovákia is elvesztett területeket a kárpátaljai területen, (bár ez egyben Magyarország veszteségének is tekinthető.)
A németek megtanulták elfogadni az első- és a második világháború területi veszteségeit. Nem itt lenne az ideje, hogy a magyarok is így tegyenek, és teljes szívből magukénak érezzék az Európai Uniót? Végülis, nem a magyarok élvezik egy olyan Európa előnyét, ahol szabad a mozgás és tiszteletben tartják a nemzetiségi kisebbségek jogait?
Igaz ugyan, hogy Románia és Szerbia korábban magyar területeinek nem biztosítottak teljes területi autonómiát, de Koszorus azt állítja, »Az utódállamokban élő magyar történelmi közösségek… olyan fullasztó status quo-ban kénytelenek élni, ami fenyegetést jelent kulturális létezésükre, sőt, akár pont a túlélésükre is«, ami óriási túlzás, ha nem egyenesen hazugság.”