Magyar ember ne drukkoljon Putyinnak!

Ugyan a mai Oroszország és a vele egylényegű putyinizmus működési elveit, s világpolitikai és regionális szándékait eddig is lehetett ismerni, ritka pillanat az, amikor a faarcú Vlagyimir Putyin a lehető legnyíltabb kártyákkal játszik, és olyan egyszerű és egyértelmű szavakkal mondja el, mik a szándékai végső soron, hogy még egy német bulvárolvasó, esetleg egy magyar kommentelő is megértse.

Putyin most a német Bildnek adott nagyinterjút, amiben részletesen beszélt arról, mi fáj neki és mit szeretne látni a Nyugat és Oroszország viszonyában, különös tekintettel a mi kelet-közép-európai régiónkra. Természetesen az orosz befolyás elvesztése fáj neki, valamint az, hogy a rendszerváltás után a szabad világ szövetségi rendszereihez csatlakoztunk. Tudható volt ez eddig is, de most újra teljesen nyíltan beszélt erről.

Már csak azt nem tudom ezután, mi indokolja a Magyarországon is tömeges Putyin-imádatot.

„A kezdetektől nem sikerült Európa kettéosztottságát meghaladni” − mondja Vlagyimir Putyin, a kezdetek alatt a rendszerváltást értve. Ami egy kicsit furcsa, hiszen Európa kettéosztottságában enyhén szólva fontos szerepe volt annak a rendszernek, aminek ő egész fiatal korában hű és szorgalmas szolgálója volt, például a KGB ügynökeként a nyomorult, szerencsére rég megboldogult Német Demokratikus Köztársaságban. Európa fizikai kettéosztottsága a kommunista rendszerek által felhúzott Vasfüggönnyel, no meg a berlini fallal vált tartóssá. Putyin ezt a rendszert szolgálta annak bukásáig, és máig ennek a rendszernek a lehetőség szerinti újjáépítése vezérli.

A Bildnek arról beszél: 25 éve leomlott a berlini fal, de láthatatlan falak épültek Európa keleti részén. Putyin ezalatt azt érti, hogy a NATO az elmúlt huszonöt évben kelet felé bővült, felvéve a kelet-európai országokat, köztük Magyarországot is. És ez fáj neki. A Mandiner által is szemlézett interjúban így beszél erről:

„Bild: A közép-európai országok szabad akaratukból akartak a NATO tagjaivá válni. Ettől várták a biztonságot.

Putyin: Ezt már ezerszer hallottam. Természetesen minden államnak joga van úgy megszervezni a saját biztonságát, ahogyan azt helyesnek tartja. Csakhogy a NATO már meglévő tagállamai is követhették volna saját érdekeiket, egyúttal lemondani a keleti bővítésről.

Bild: Egyszerűen nemet kellett volna mondania a NATO-nak? Ezt nem élte volna, mert...

Putyin (németül közbevág): ... miért nem?

Bild: Mert benne foglaltatik a NATO alapszabályában és önképében, hogy felvesz olyan szabad országokat tagjai közé, akik ezt akarják és megfelelnek bizonyos körülményeknek.

Putyin (továbbra is németül): Ki írta ezeket a szabályokat? Politikusok, nem? (Visszavált oroszra.) Sehol nincs leírva, hogy a NATO-nak bizonyos országokat fel kell vennie tagjai közé. Csak a megfelelő politikai akaratra lett volna szükség, hogy lemondjanak erről a szándékukról. De ez nem volt meg.”

*

Vagyis Vlagyimir cár annak örült volna és az lett volna az elvárása, hogy a NATO üljön csak a saját babérjain és ne vegyen fel minket és a többi, szovjet megszállás és kommunista diktatúrák alól épp csak felszabadult kelet-európai országot a saját soraiba. Mert nyilván jobban megfelelt volna Oroszország érdekeinek, ha a kelet-európai kis népek a két tömb, két erőközpont közötti senki földjén maradtak volna, hogy az oszd meg és uralkodj elvével, no meg a gázcsapok csavargatásával továbbra is ki legyenek téve Moszkva kényének-kedvének.

Mondjuk akkor ki még egyszer ezeket a teljesen alapvető és magától értetődő dolgokat: Magyarországnak és a többi, kommunizmus alól felszabadult országnak egyértelműen a nyugati világban, a szabad Európában volt és van a helye. Ez alól a szovjet-orosz megszállás és Moszkvából irányított kommunista rezsimek évtizedei tragikus történelmi kitérők és zsákutcák voltak.

S ha valami közmegegyezés tárgya volt Magyarországon és a legtöbb kelet-közép-európai országban 1989 után, az az volt, hogy közös célunk a NATO- és az EU-tagság elérése.

Az, hogy a NATO és az európai közösség tagjai vagyunk, és ezek a mi természetes politikai, történelmi otthonaink, legyen most is közmegegyezés tárgya! Minden hazai és nemzetközi politikai vitánk, játszmánk csak ezen túl kezdődhet.

A NATO-n és az európai közösségen túl a magunkfajta kelet-közép-európaiak számára csak tél van és hó és csend... és Moszkva.

De legalább Vlagyimir Putyin nem árul zsákbamacskát. Hiába a rendszerváltás, hiába a világkommunizmus és a szovjet rendszer összeomlása, az egykori Szovjetunió KGB-s ügynöke fejében minden ugyanúgy folyik tovább, és teljesen egyértelmű − mint most látható, néha nyíltan is beszél erről −, hogy Oroszország kelet-európai befolyásának újraerősítése, a nyugati katonai és politikai-gazdasági közösségek kelet-európai gyengítése, illetve ezek valamilyen kombinációja a célja. Ebben nyilván Magyarország és annak minden adottsága, belső és külső viszonyrendszere is egy sakkbábu a számára.

Így drukkoljon magyar ember Vlagyimir Vlagyimirovicsnak.

*

Putyin egyébként arról is beszélt az interjúban: „A NATO és az USA teljes győzelmet akartak aratni a Szovjetunió fölött. Egyedül akartak ülni Európa trónján. Hát most ott ülnek, és válságok soráról beszélünk, amik enélkül nem következtek volna be”.

Az, hogy az EU jelenlegi rendszere mély válságban van, az nem tévedés, sőt, teljesen egyértelmű jelenség, írtunk erről eleget. De mókás dolog minderről egy olyan ország teljhatalmú elnökétől hallani, aki immár 16 évnyi uralma ellenére futóhomokra építette birodalmát.

Az atomarzenálján és óriási, kiterjedt területein túl sok tekintetben egy szimpla olajsejkség adottságaival és lehetőségeivel rendelkező, egyébként nagyjából Olaszország (!) nemzeti össztermékével egy szinten termelő Oroszországnak jól ment pár év, amíg az egekben volt az olaj és a gáz ára. Ezt az időszakot azonban Putyin és emberei nem az orosz gazdaság diverzifikálására, stabil és válságbiztos alapjainak megteremtésére használták fel, hanem csak az irányított „demokrácia” további bebetonozása, a rendszerhű oligarchák feltőkésítése, az olaj- és gázfegyverek fitogtatása, no meg némi hadászati fejlesztés volt a prioritás.

Lassan két éve, hogy összeszedtem néhány alapvető adatot a Nyugat és Oroszország gazdasági és katonai erejéről, valamint társadalmi folyamatairól. Akkor is egyértelmű volt, hogy alapvetően téves a Nyugat drasztikus hanyatlásáról és Oroszország fényes jelenéről és lehetőségeiről beszélni. A különbségek azóta a szankciók és az olajár-bezuhanás hatására csak tovább nőttek, nyilván Oroszország hátrányára.

Ahogy az olaj ára a szaúdi bányászbéka segge alá esett − s ahogy az ukrán válság miatti nyugati szankciók hatni kezdtek −, az orosz gazdaság mélységesen megrendült, a recessziótól kezdve a költségvetés összeomlásán keresztül az újbóli, tömeges elszegényedésig. Ennyire futotta Putyintól és köreitől Oroszország arany éveiben. Illiberalizmus a gyakorlatban. És ez az ember beszél a Nyugat válságáról.