„A csütörtöki sajtótájékoztatón mondta: átrajzolná a frontvonalakat.
Igen, például Németországban, ahol van rá tudat alatt igény.
Mire van igény?
Talán érzik, hogy amit a holokausztról gondolnak, egy rózsaillattal befújt verziója annak, ami volt.
Pedig az utóbbi tíz évben elkészíttették az úgynevezett lelkiismereti filmjeiket, szembesültek a múltjukkal. Ott a Hitler-film például, A bukás.
Szerintem éppen A bukás tökéletes harmadik birodalmi propaganda. Egy Führer-glorifikáció. Mintha az egész német filmgyártás a revizionizmusra törekedett volna, hogy megnyugtassa a németeket: »Igazából nem mi voltunk. Akik mégis, azok közül nem volt mindenki olyan rossz.« Történelemhamisítás mesterfokon, ami mögött egy egész gépezet áll. De én felveszem ez ellen a harcot. Azt hiszik Németországban, hogy túl vannak a holokauszton. Igaz ugyan, hogy nem ők voltak, de tudniuk kell, mi történt valójában.
A német kritikusokat kifejezetten irritálta a Saul fia.
Megértem: még jó, hogy irritálja őket. Különös, a Film Comment decemberi számában pro és kontra kritikát is közöltek a Saul fiáról. Az elmarasztaló írást egy osztrák kritikus, Stefan Grissemann jegyzi. Nyilván ez sem véletlen.”