Újévi beszéd, 1947. január 1.

„Felelős az a természettudományos irányzat, mely elég lelkiismeretlen és komolytalan volt, hogy kétes értékű tudományos feltevések, ún. hipotézisek alapján az ember isteni származását tagadásba vegye. Az igazi nagy tudósok alázattal térdeltek le Isten nyomai előtt, melyeket a természet nyitott könyvében mindenütt felfedeztek. Akadtak azonban olyanok is, akik meghamisították a nagyok gondolatait, a meghamisított gondolatokat katedrákról és népszerűsítő füzetekkel kidobták a tömeg közé, s ezzel a méreggel az Istenhez vezető legfinomabb hajszálgyökereket rothasztották el.

Felelős az a bölcselet és pedagógia, mely a kereszténység egyik legnagyobb hittételét, az eredeti bűn létezését letagadta. Több mint kétszáz éve tartja magát – ellentétben a keresztény tanítással – egy olyan felfogás, hogy az ember rossz hajlamok nélkül, jónak születik, s ha elromlik, ennek a kedvezőtlen körülmények, az úgynevezett környezet az oka. Hiába mondott ellene ennek a feltevésnek maga az élet, hiába cáfolta meg bűnökkel és gaztettekkel a mindennapi tapasztalat, felelőtlen társadalomtudósok és nevelők még hangosabban hirdették az ellenkezőjét, s a nyárspolgár, akinek a napi bűnözés úgyis kényelmetlenül nyomta a lelkiismeretét, szívesen elhitte a színes hazugságot, hogy a bűneit áttolhassa a körülményekre.

Felelős az az irodalom, mely az említett tudományok szólamait és féligazságait lefordította a tömegek nyelveire, s könnyed, regényes és elbeszélő formában továbbadta, és a könnyelműséget és felelőtlenséget széles körök életfelfogásává tette.

Felelős az a művészet, amely – követve az irodalmat – szakított az óriás elődök nagy hagyományaival, s a kereszténység természetfölötti tényeinek és időtlen gondolatainak – a művészet egyetlen méltó tárgyának – a megfogása helyett ereje legjavát és hatalmas tömegnevelő lehetőségeit a testiség, s a bűnös és kicsinyes és szellemtelen polgári élet ábrázolására pazarolta.

Felelősek az államok, melyek – szintén engedve annak a korszellemnek, melyet a tudomány, bölcselet, irodalom és művészet szuggeráltak – törvényeikkel egymásután lazították meg a legnagyobb erkölcsi kötelékeket. A felvilágosultság és a helytelenül értelmezett szabadság nevében egymás után szabadították fel az állhatatlan házasokat a házasság felbontására, a lelkiismeretlen szülőt a gyermek elhagyására, az erőset a gyenge elnyomására, a gazdagot a szegény kihasználására, a többségi népet a kisebbségi nép, a többségi állampolgárt a kisebbségi állampolgár, egyik fajt a másik faj, sőt: egyik vallást a másik vallás üldözésére.

Felelős az a képmutató társadalom, mely az államok keresztény és erkölcsellenes törvényeit megtapsolta és elfogadta. Kereszténynek mondotta magát, vasár- és ünnepnapokon kegyes arcot öltött, hithűségével a kaporból és mentából tizedet fizető farizeusmódján kérkedett. De élete a valóságban pogány élet volt: templom után és a hét többi napjain nyugodtan elkövette a maga uzsoraüzleteit, elhelyezte a rágalmazó megjegyzéseit; szalonjaiban és kaszinóiban vitatta a házaséletről vallott felfogást, szórakozásaival, szabados életmódjával és felelőtlen közéleti szereplésével megtagadta a keresztény elveket.”