Ft
Ft
23°C
15°C
Ft
Ft
23°C
15°C
09. 12.
péntek
Legolvasottabb témák
Orbán Viktor
migráció
energiaválság
orosz-ukrán háború

Akták

AKTA
Háború Ukrajnában
AKTA
Választás 2024
AKTA
Háború Izraelben
AKTA
Lengyel választás
AKTA
Egymillió Találkozás Napja
AKTA
Foci Eb 2024
AKTA
Olimpia 2024
AKTA
Amerikai elnökválasztás 2024
AKTA
Árvíz 2024
AKTA
Magyar Péter botrányai
AKTA
Vagyonnyilatkozatok 2025
AKTA
Pénzügyi beszámolók
AKTA
Tusványos 2025
Előfizetés
Szerzőink Feliratkozás hírlevélre
09. 12.
péntek
Hírek
Vélemények
Hetilap
Dunántúl vidék belföld falu svábok történelem németek vélemény Illyés Gyula

Pusztulás (1933)

2016. január 19. 14:29

Évente törvényszerű pontossággal tanyát ver három-négy német család. A szomszédos falvakból költöznek be, de tart még a beszivárgás erre a vidékre külföldről is.

2016. január 19. 14:29
Illyés Gyula
Nyugat

„A falu felett jobbról is, balról is ősi szelíd gesztenyeerdők terülnek, évszázados gyönyörű fák, koronájuk magasan az éjbe nyúlik, vastag szélső ágai barátságosan a földre könyökölnek. Mindegyik fa egy-egy külön birodalom szakadatlan méhzsongással rigó füttyel és elvillanó mókusokkal. A fák úgy állnak, mint századok előtt álltak (a szelid gesztenye igen lassan nő, ötvenéves korában hoz valamirevaló gyümölcsöt), semmi ápolás nem kell nekik, évente mégis jelentékeny summát hullajtanak gazdáik ölébe. Valóságos paradicsom ez, Magyarország legszebb tája, legalább is abból, amit eddig én ismerek. Itt láttam, hogyan viseli pusztulását egy nép.


J. J. bátyánk kedvéért másztunk föl ide, akivel még tavaly, én is összebarátkoztam; háza itt van a hegyoldalban, magányosan a falu felett. Szölleje a gesztenyésbe nyúlik. Ott akadunk rá s fáról ropogtatva a cseresznyét hallgatjuk, mi az ujság. Ujság évente három-négy van és mindig ugyanaz: ki költözött megint a faluba.

Új ház nem igen épül, de évente törvényszerű pontossággal mégis tanyát ver három-négy német család. A szomszédos falvakból költöznek be, de tart még a beszivárgás erre a vidékre külföldről is. Egész családok húzódnak át Szerbiából és a Bánságból. Szorgalmas, törekvő és kisigényű népek, öntudatosak és gerincesek. Megvesznek egy-egy roskadozó házat, valamelyes földet, aztán bevonulnak, apraja-nagyja egy-egy fénylő kapával. Ez mindenük, de mire a gyerekek felnőnek, kész három-négy új raj, mely aztán szintén elvégzi a magáét, hőskölteménybe illő hősiességgel. Neheztelhetünk rájuk? Én bámulom őket, látom, amit maguk sem látnak: megannyi rezdülései egy hatalmas erőnek, mely szemünk előtt fúr, turkál, veti a földszintre vakondok-házait a határban és foglal új s új kolóniát.

- Most már itt a felső végen is német vett házat, - mondja J. J. bátyánk, aki a hetven körül jár s emlékszik, midőn még szín magyar volt a falu.

A felső vég, ez talán fáj egy kicsit, azelőtt csak a völgyben laktak németek. De nem. J. bátyánk nyugodtan, derüsen magyarázza, hogy szaporodtak, hogy nyomultak fölfelé a németek s ennek arányába, hogy vándoroltak el magyarok még feljebb, oda a temetőbe.

- Húsz év mulva egy fia magyar se lesz a faluban, János bátyám.

- Lesz német, uram. Nép az is; megszánti az is a földet; fizeti az adót az is.

Ez tökéletesen igaz. Lejövet azt magyarázom házigazdámnak, hogy ez a pusztulás csak az ilyen magunkfajtákat riasztja, akik olyan légszerű valamiből akarnak megélni, mint egy nép szelleme és nyelve. A földnek és az adószedőknek tökéletesen mindegy. Ha egy nép meg akar halni, kinek mi köze hozzá? A föld nem marad üresen.

(...)

Egyáltalában jogában áll a nemzetnek, hogy ilyen kérdésbe beavatkozzék? Föltétlenül jogában áll, hisz egész életét fenyegeti. Ha az eleven test vérébe valahol méreg kerül, az egész test azonnal védekezésbe fog, mozgósítja mindenünnen a sejtecskéket a küzdelemre, melytől az egész test sorsa függ. A beteg szervezet nem védekezik, nyugodtan, szinte örömmel várja a halált.

A Dunántúl végveszélyben van, ezt itt mindenki tudja. Pest persze nem tudja s el tudom képzelni, hogy politikusaink, akik még a Monarchiában nőttek fel s akik Magyarországot ma is a háború előtti térképek szerint érzik, ha látják is: egy-két megyének nem tulajdonítanak különösebb fontosságot. De mi lesz, ha egy nap a Dunántúl lehasad az országról? Megmaradhat önálló államnak az a kis darab, ami a Duna-Tisza között még esetleg magyar marad? Lesz annak létjogosultsága, érdemes azt fenntartani a nemzetek sorában? Jobbról-balról egy-két mértfölddel még beljebb tolják a határokat s Magyarország volt, nincs, elsülyed örökre s még a feltámadás reménye sem marad neki, mint egykor Lengyelországnak.

*

A hasító ék nagyszerűen működik. Talpát a Drávának vetve nyomul Pest felé, már feleútján van, Fejér megye határán. Útjában kemény, életerős német szigetecskék várják, puhítják előtte a talajt, Pesttől nem kell tartania: az országnak tán fővárosa volt, a népnek soha.

Mindehhez, ismétlem, még az Anschlusst sem kell bevárni, amely előbb-utóbb mindenképen bekövetkezik; mire a százmilliós németség ismét szabad kezet kap Európában, a gyümölcs magától megérik.

*

Bizalmatlan vagyok a statisztikákkal szemben; a végső határon, a kérdés eldöntésénél, ahol pedig igazi szerepük kezdődne, alig válnak be az emberi természet rugalmasabb a számoszlopoknál. A nyugateurópai statisztikusok szerint Oroszországnak például már tíz éve is össze kellett volna omlania. Ma egész délelőtt mégis kimutatásokat lapoztam s ezeknek hinnem kell, előttem a valóság, csak a szomszéd faluba kell gyalogolnom, csak a kapun kell kilépnem s máris ellenőrizhetem, igazat mondanak-e. Sajnos, nagyon is az igazat mondják.

Találomra feljegyzek egy-két adatot. Arról szólnak, hogy hány magyar élt 1912-ben és hány 1928-ban azon falvakban, melyeknek elnémetesedése már menthetetlen.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szorgos Lajhár
2018. január 29. 08:55
Illyés tragédiája, hogy írt két remek könyvet, a Puszták népe mellett a Petőfit, továbbá néhány kiemelkedő verset, oszt ennyi, pedig a pályája nagy része ekkor még hátra volt. (Az Egy mondatot NEM sorolom oda.) Nagyon ráillik, amit anno Orbán mondott a népiekről, bár az MDF-esekre értette, azaz hogy a népi írók Gömböstől Grószig bárkivel összeálltak volna. Illyés Kádár udvari költőjeként luxusban élt, feltehetően annak tudatában, hogy emigrációban messze nem azon az életszínvonalon lébecolhatna, mint amilyet (tihanyi nyaraló, vitorlás, Csermanek telekszomszédsága) a konszolidáció során élvezett. Miután az Egy mondatért a haja szála sem görbült meg, kollaboránsnál/komcsi társutasnál többre nem tudom értékelni. Az a nevezetes karácsonyi cikke pedig a kádári-aczéli (kultúr)politika remek szemléltetője, kb. azzal a funkcióval, mint amilyet a proliszórakoztatás területén Hofi töltött be.
Válasz erre
4
0
kohntalan
2018. január 29. 08:54
Márai utálta Ilyést, sunyi, haszonleső parasztnak tartotta.
Válasz erre
10
8
tevevanegypupu
2016. január 29. 06:00
1933-ban Illyés (nem nagyon kedvelem) jól látta..de ugyebár a helyzet, a világpolitika és Magyarország sorsa is változott közben és azóta..Illyés egyébként mindig kérdéses személyiség volt, sokan istenítették, még többen..hát..megalkuvónak találták. Minden esetre akárki akármit is mond, a kommunista rendszerben nagyon jól feltalálta magát mint műellenzék..Ami pedig a svábokat illeti..ha valaki kicsit körülnéz a Dunántúlon és átmegy néhány volt és jelenlegi sváb falun az máris azt kívánja, bár fele olyan tiszták, rendezettek lennének a magyar falvak is..Ha választani lehetett volna, ezerszer inkább a svábok mint egyetlen szovjet..nyilván Illés szerint is, csak ugye a széljárás fordult.
Válasz erre
1
2
Mr.Falafel
2016. január 29. 06:00
Én annyit tudok, hogy Budakeszire a sváb házakba Romániából átmentett zsidókat költöztettek be. Azok a zsidók ma büszke svábnak vallják magukat. Csak azért, hogy zsidózzunk egy kicsit.
Válasz erre
0
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!