„Kim Stanley Robinson: Aurora (Aurora)
Idén nem tudom egyöntetűen kijelenti, hogy ez vagy az lett volna az abszolút favorit, a képzeletbeli első helyet ugyanis Grossman varázslói megosztva birtokolják Kim Stanley Robinson remekművével, az Aurorával. Ha idén egyetlen science-fictiont olvasol el, akkor ez legyen az, mondhatnám, és egyáltalán nem túloznék. Az Aurora egy modern kori eposz a tudomány és az ember kapcsolatáról, arról, hogy hová tartunk; milyen lehet embernek lenni egy többgenerációs kolonizáló űrhajón, milyen akadályokkal szembesülhetünk majd, ha sor kerül ilyen vállalkozásra; de legeslegfőképpen egy felemelő és megrendítő olvasmányélmény, amilyenhez fogható csak kevés készül. (Desrix) (Szerk: Ez annyira, de ANNYIRA, hogy nekem is muszáj hozzátennem: számomra az év könyve, plusz az utóbbi pár évben nem volt sci-fi (idén meg aztán főleg nem), ami akár csak a közelébe ért volna. RCS)
Ben H. Winters: Gyilkosság világvége előtt (The Last Policeman)
Egy nagyszerű alapötlet szórakoztató és elgondolkodtató megvalósítása. Az emberiségnek végül nem marad ideje megállítani az ezerszer megénekelt meteort (meg hát hogy?), úgyhogy hónapok múlva reszeltek a homo sapiens sapiensnek. Így aztán nemes fajunk gondos hozzáállásának köszönhetően a világvége szinte azelőtt megtörténik, hogy a tényleges krach bekövetkezne - Winters közölte a Földdel, hogy halálos beteg, majd fogta magát és lejegyezte az elfogadás különböző stációiban lévő személyek viselkedését, természetét. Rittyentett köré egy klasszikusnak mondható krimit, ami ugyan nem szól akkorát, mint a könyv címe alapján gondolnánk, de a pre-apokalipszissel megbolondítva már bőven elég hozzá, hogy az utolsó betűig lebilincseljen. (Desrix)”