„Kedves Abdul!
Nekem mára sikeres vállalkozóként itt 300 eurós fizetésem van, emellett egy tizenegy éves Fordom, amely nincs épp a legjobb állapotban. Nem tudnád ott megérdeklődni, miként juthatnék egy, mondjuk a te ötéves Mercedesednél öregebb, de még jó állapotú járgányhoz? Tudod, egy a sorsunk, egyek vagyunk, bevándorlók, vendégmunkások, új csapatok, pártok, zászlók szurkolói, se azok, akiknek születtünk, se azok, akikhez menekültünk, s ezzel a közös identitásunkkal sem ártana kezdeni valamit.
Megérdeklődhetnéd, mondjuk a marketinges barátaidnál, akikkel a céges focimeccseken szoktál találkozni, tudnának-e pénzt szerezni egy remek rendezvényhez, egy a kulturális sokszínűséget bemutató és dicsérő, a kölcsönös megértést elősegítő fesztiválhoz. Ahol fellépnének a te embereid népdalokkal és rockzenével, a németek felolvasnák értékes és izgalmas elmélkedéseiket a demokráciáról, mi magyarok pedig eljönnénk, kiállítanánk néhány képet Sztálinról, Hitlerről, Merkelről és Orbánról, aztán ha kifizetnék a szállásunkat, az útiköltségünket, s a céges haverjaid vennének egy-két képet, végre nekem is lehetne egy Mercedesem. Mindebből persze te is kapnál százalékot, s akkor te egy még újabbat spájzolhatnál be magadnak.