„A szólásszabadságot, amikor anno »tehetségtelen és teljesítmény nélküli bódult libbancsok« (© Kocsis Máté) kitalálták, úgy képzelték el, hogy az az alattvalót, a polgárt védi meg a hatalomtól. Azért, mert mióta világ a világ, a hatalmon lévőnek ereje, erőforrása, infrastruktúrája volt ahhoz, hogy véleményét lenyomja mások torkán, világnézetét intézményesítse, a kritikát pedig elhallgattassa. Lázár Jánosnak van hatalma kirúgatni egy vezető hírportál főszerkesztőjét (a helyzet iróniája, hogy épp azzal a céggel rúgatta ki az Origo főszerkesztőjét, amelyet most véleménydiktatúrával vádol), a kormánynak van hatalma szólásszabadság-kurtító törvényeket hozni, a kormánynak van hatalma kritikus médiatermékekre jó nagy sarcot kiszabni, a kormánypártnak van hatalma ráküldeni a rendőrséget pár Facebook-kommentelőre, neki van hatalma elvenni a frekvenciát egy rádiótól, nekem mint egyszeri halandónak azonban semmilyen befolyásom nincs arra, hogy mit zeng a kormánypropaganda, mennyi pénzből dőzsölhet egy-egy kormánypárti sajtómunkás vagy celeb.
Nekem csak a hangom van, az az egyedüli eszközöm, amellyel számon kérhetem a hatalmat, és rámutathatok, miért is beszél hibbantságokat valaki. A szólásszabadság nem azt jelenti, hogy a házelnök úr mondhat bármit, és nem érheti kritika. Az csak a kormánypártiak perverz logikája szerint létezik, hogy a tekintetes urat ért kritika elnyomás, miközben pár ellenzéki újságíró és polgárjogi aktivista ellen napokig lehet lejáratókampányt tolni, és az meg teljesen rendben van (és Stumpf András sem kiált semmifajta fasizmust).