A közönség szeme és füle vagyok

„Nagy szerepjátékosnak ismer mindenki, a Got Talent-es szituáció viszont azt feltételezné, hogy itt majd teljesen magadat adod. Hol nő egybe, ha egyáltalán összenő bárhol is az előadóművész éned a kereskedelmi tévés zsűritag-attitűddel? Van köze egyáltalán Linczényi Márk civil énjének a most kapott szerephez?

Szerintem fura módon itt épp fordítva van mindaz, amit bárki beleképzelne, túlmisztikálva a tévés kontextust. Engem ebbe a műsorba nem mint a Kolin zenekar énekesét hívtak meg, hanem mint egy olyan valakit, aki potenciálisan a közönség szeme és füle lehet, mert kicsit közelebb ül a versenyzőkhöz, mint a tévénézők, és ráadásul egyből mondhat véleményt riposztból erről az egészről. Amikor énekesként szerepelek, akkor egy nagy cirkuszban veszek részt, egy flitteres színjátékban. Ott a színpadon állok, itt meg látnivalóan székben ülök, és mások állnak a színpadon. Nagyon nem lenne jó, ha ezt a folyamatot úgy értékelném, mint egy zenekar énekese, mert akkor elvileg haza kéne küldenem az összes énekléssel próbálkozót, hiszen valójában a konkurenciáim, nem? Vagy a helyes fiúkat meg pláne, ugyanezen elv alapján. Még csak nem is »zsűri« vagyok a szó hagyományos értelmében, mert mindig is utáltam az okoskodó figurákat ezekben a műsorokban. Én nem kritikus vagyok, hanem tolmács, segítek értelmezni az embereknek a produkciókat. Semmi többet nem képzelek magamról.

Korábban is figyelemmel kísérted az ilyesfajta tehetségkutatókat, ahol mindenkinek van 2 perce, szerencsésebbeknek meg fél órája, és aztán irány a süllyesztő?

Igen. De csak az első felét figyeltem, mert az érdekelt, ami »trash«, ami béna, mert ez számomra mindig is nagyon szórakoztató volt. Az már egyáltalán nem érdekelt, hogy miképp »fejlődnek« esetleg a karakterek. Ez mindig is közömbös volt a számomra, mint nézőnek. Persze belülről teljesen más látni, hogyan működik egy ilyen műsor. De nézőként erre nincs az embernek lehetősége. Az pedig, hogy ki marad fent és ki tűnik el a médiában, az szerintem az előadón is múlik.

Tehát mielőtt ebbe belevágtál, sosem éreztél nézőként részvétet, hogy egy ország előtt csinálnak magukból néha akár hülyét a nevezők.

Nem. Soha. Nem sajnáltam azokat, akiken inkább nevetnem kellene, mint szomorkodnom. Egyrészt, amire valaki odakerül, hogy mi a válogatón megnézzük zsűriként, addigra túljut három előválogatáson. Ha valaki ezek alatt nem akarja folytatni, vagy cikinek érzi az ügyet, bármikor felállhat, és otthagyhatja a műsort. Ha ebben az intervallumban nem szembesül azzal, hogy a produkciója nem úgy jó, ahogy ő azt gondolja, hanem kizárólag szórakoztató és vicces, amit nyújt, akkor nekem nincs más választásom, mint hogy hátradőljek és szórakozzak. Egyszerűen engedem, hogy magával ragadjon a hangulat. Az a fura, hogy ha a zsűri azt is mondja, »ez bár vicces volt, de nem több, szakmai szempontok alapján nem értékelhető a produkció«, a jelentkezők nagy része még akkor is imádja visszanézni magát a tévében. Szóval hagyományos kritikának itt semmi értelme nincsen.”