Eretnek az, aki hisz Hugh Grant hazugságainak
Vallásról, hitről és választásról veszélyes a nagyközönségnek nyilatkozni vagy akár szónokolni, mert könnyű belefutni abba a hibába, hogy alaptalanul valótlanságokat állítunk.
A hozzáértő rajongóból Star Wars-rendezővé vált J.J. Abrams megcsinálta azt, ami lehetetlennek tűnt: olyan jó folytatást készített a legnagyobb űrmesének, ami felnőtt a több mint egy évig tartó folyamatos hype-hoz.
„Nagyon jó érzékkel állította össze a szereplőgárdát J.J. Abrams és csapata: az eddig totálisan ismeretlen Daisy Ridley úgy viszi a hátán a filmet, ahogy azt egy sci-fi főhőstől várjuk, de az örök menekülő John Boyega, a feszült Adam Driver és a sármos-vicces Oscar Isaac karakterei is simán olyan ikonikus alakokká válhatnak a trilógia alatt, mint nagy elődjeik. Ahogy az várható volt, a régi arcok közül Harrison Ford (és persze Csubakka) kapta a legnagyobb szerepet, a jócskán megbarázdálódott arcú veterán pedig semmit sem vesztett a hansolói vonzerejéből.
Bár kétségtelenül a két legjobb Star Wars-film, a ’77-es eredeti és A Birodalom visszavág alapjaira támaszkodtak az alkotók, de szerencsére nem vitték túlzásba a pont kellemes arányban jelenlévő kikacsintásokat, így a nosztalgiázós hangulat sem vált csöpögőssé. Ennek megfelelően nem próbálták meg beletuszkolni az összes ikonikus helyszínt sem a történetbe (semmi Tatuin, Hoth vagy Dagobah), hanem olyan lenyűgöző új bolygókat mutat be, mint a roncsvadász Rey otthonául szolgáló, sivatagos Jakku, a kötelezősége ellenére imádnivaló bárjelenetet prezentáló Takodana, vagy a Halálcsillag-esztétikát követő, félelmetesen gigantikus Első Rend-bázis.”