„Széll-csendeken” túl: Széll Kálmán előlép a történelem ködéből

A Széll Kálmán Terv és a Széll Kálmán tér újra behozta a magyar közéletbe a dualizmus egyik miniszterelnökének nevét. Széllre csak az emlékezett, akinek jó a volt memóriája és megragadt benne, hogy a középiskolás történelemkönyvben őt is felsorolták a korszak „futottak még”-kormányfői között.

Pedig ha Széll nem is tartozott a korszak nagyágyúi közé, ifj. Bertényi Iván szavaival „a korszak elvárásainak magas színvonalon tett eleget, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy halálakor Magyarország és Nyugat-Európa között kisebb volt a távolság, mint amikor bekapcsolódott a közéletbe". Elérhetett ennél többet egy magyar politikus az elmúlt jó évszázadban?

Széll Kálmán életművéről a Mathias Corvinus Collegium és a Széll Kálmán Alapítvány adott közre terjedelmes kötetet Bertényi szerkesztésében, benne 16 tanulmánnyal, amelyek felvázolják a korszakot, bemutatják a magánember Széllt, a gazdálkodó Széllt, a bankár Széllt, a politikus Széllt, a kormányfő Széllt, továbbá a politikus közéleti tevékenységének számos aspektusát, például az ellenzékhez fűződő viszonyait.

Az ilyen reprezentatív, több száz oldalas munkák mindig alkalmasak arra, hogy részleteiben is megismerjük egy korszak történelmét, hogy ne csak madártávlatból figyeljük meg, vegyük észre a legfontosabb momentumokat. A Széll-kötetből rögtön kitűnik a Monarchia ma már egybemosódó korszakának összetettsége. Egyenletes, eseménytelen gyarapodás helyett válságok és nekilódulások jellemezték azt a fél évszázadot is, melyben gyorsan változott egyes politikusok és politikai erők helyzete, s néha álláspontjuk is.

Öt-tíz év száz évvel ezelőtt is öt-tíz év volt, hiába ugorja át a történelemkönyv. Akkor is emberek éltek, akik vitatkoztak, politikai játszmákat játszottak le, kompromisszumokat kötöttek (vagy épp az ebet a karóhoz), összevesztek és kibékültek. Akkor is meg kellett vitatni a költségvetést, s ha valamihez értett Széll, hát a decens költségvetések összerakásához igen. Meg is mentette a magyar államháztartást még a hetvenes években pénzügyminiszterként; s a századforduló éveiben, miniszterelnökként is nyugodalmas, kortársaknak is feltűnő „Széll-csendbe” lavírozta az egyébként akkoriban is sokat lármázó magyar közéletet. Talán emiatt is feledkezett meg róla és munkásságáról később a magyar közvélemény.

Problémás viszont, hogy mennyire alkalmas Széll a róla szóló mostani terv névadójának: mint a kötet rámutat, részben csakugyan felelőssége volt a politikusnak abban, hogy 1875-re adósságválság lett úrrá az országon, ezután pedig az adóemelős-megszorítós konszolidációs politika híve, valamint bankvezérként a korai magyar kapitalizmus jeles képviselője volt, s mindez így nem biztos, hogy teljesen passzol a jelenlegi kormányzati kommunikációba.

A Vas megyei család sarja először gazdálkodóként tűnt ki. Azért nem jogász lett, mert Deák Ferenc (feleségének, Vörösmarty Ilonának a gyámja) azt ajánlotta neki: jogászból sok van, menjen pénzügyi pályára. Az ország, úgy tűnik, jól járt vele: Kövér György értékelése szerint „Széll, a racionálisan gondolkodó dunántúli dzsentri igyekezett jól vezetni az államháztartást is. Végső soron jól boldogult a miniszteriális bürokráciával, átlátta a hazai és nemzetközi politika színtereit, szót értett – jól megválasztott közvetítők segítségével – a nemzetközi pénzvilág fejedelmeivel is”.

Milyen politikus és egyáltalán milyen ember volt Széll Kálmán? Inkább a kor liberálisai vagy konzervatívjai közé sorolták-e őt? Hova állt a merkantil-agrárius vitában? Hogy látták a kortársak, dicshimnuszokat zengők és karikaturisták? Hogyan tekintett Széll Kálmánra a progresszió köre és Ady Endre? Mindezekre a kérdésekre és még sok mindenre választ kapunk a kötetből, amiből nem csak maga Széll Kálmán, hanem egész kora, a Monarchia politikai mikrovilága is kirajzolódik.

*

ifj. Bertényi Iván (szerk.:) Törvény, jog, igazság. Széll Kálmán életműve. Mathias Corvinus Collegium, Széll Kálmán Alapítvány, 2015.