Csak egészség ne legyen

„A magyar egészségügyi ipar hosszú évtizedek óta teljes erőbedobással, elképzelhetetlen mértékű közpénz felhasználásával azon dolgozik éjjel-nappal, hogy minden legyen, csak egészség ne.

Egyetlen velünk élő területen sem annyira látványos a reálisan létezett szocializmus túlélőereje, kreativitása és lobbiképessége, mint az egészségügyben. Sehol sem virágzik annyira az állami tulajdonlásból-menedzselésből fakadó kollektív felelőtlenség és lelketlenség, a hiány és a pazarlás kettőssége, a szigorú hierarchia, ahol a páciens van legalul, a kiszolgáltatottság, a megalázottság, és főleg a hálapénz nevű intézményes korrupció, valamiféle piacot imitálandó.

A hálapénz nem maradhatna fenn ennyire makacsul, ha nem éltetné az az igényünk, hogy azzal a jövendő méltányos eü-ellátásba invesztálunk, azaz nem hálát érzünk azért, amiért valaki szánalmas fizetése dacára is elvégzi a munkáját, hanem alapszintű, normális miheztartást szeretnénk pluszpénzért. Teljesen egyértelmű, hogy ez – jelenlegi – állami, »ingyenes« keretek között elérhetetlen vágyálom. Ugyanezt a piaci logikát kérjük számon a nyugdíjaknál is, amikor arra panaszkodunk, hogy hány évig fizettük a járulékot, és csak ennyit kapunk. Holott a kettő között soha nem volt kapcsolat, helló.

Ráadásul érdemes észrevenni, hogy a vizitdíjas kétharmad létrejöttével semmi új nem történt: az elmúlt években több kutatás is ezt a privatizáló trendet jelezte, sőt, valószínűleg már a »szociális népszavazás« idején is pontosan tudta mindenki, mekkora fos az állami eü, csak éppen erősebb volt a gyurcsánytakarodj. A Róbert Károly magánkórház és a Szinapszis Kft. felmérése szerint a »járulékfizetők méltányosnak tartanák, ha az OEP-nek befizetett összegegeket felhasználhatnák, amikor magán egészségügyi szolgáltatás vesznek igénybe«, ugyanis csupán 9%-uk »gondolja azt, hogy a járulék összege és a szolgáltatás minősége is megfelelő.«”