Na, ezt aztán ne!

„Na, ezt aztán ne! Kedves barátaim, társaim a baloldalon (jó intellektusok, fontos emberek, akikre sokan figyelnek), ne szórakozzatok velem. A választókkal pláne ne. Gyurcsány Ferenc elfogadja az egykulcsos adót, Hiller István a kerítésnél nem lát jobb megoldást. Nemcsak az a bajom, hogy az egykulcsos adó növelte a társadalmi különbségeket. Nem is csak az, hogy a kerítések -már ha működnek- csak egyik országból a másikba lökdösik a problémát és a menekülőket, és ha mindenki felállítja a maga szögesdrótját, akkor az utolsó állomáson már csak a tengerbe vagy az Iszlám Állam hóhérainak karjaiba lökhetik őket. (Persze nem működnek, aki a szerb határon nem akart pengét a húsába, az bejött a horváton, és így tovább. Ha meg nem erre jött, nem a kerítés riasztotta el, hanem a kérelmek statáriális, egyéni mérlegelés nélküli elbírálása.)

De a bajom nagyobb. Az egykulcsos adó és a kerítés több, mint önmaga. Az egykulcsos adó a részvétlenség, a szolidaritáshiány szimbóluma, a másokért érzett felelősség felmondása. A kerítés a pengék és uszító plakátok orbáni politikájának jelképe.

Igen, tudom, képviselni kell a választóinkat, akiknek egy része szintén szereti vagy elfogadja ezeket. Képviseljük őket, de ne a megzavart, megrémített rosszabbik énjüket, hanem hívjuk elő a jobbikat! Az egykulcsos adó bevezetésénél a választóink (sőt, a társadalmi többség) még pontosan tudták, hogy ez rossz. Akarták Európát és ma is akarják, utálnák azt a kerítést, ami a magyar munkavállalókat zárná el Ausztriától vagy Angliától. Nem lehet, hogy sokféle érzésükből ezt kellene képviselnünk? Aki meggyőzhetetlenül ragaszkodik az egykulcsos adóhoz vagy a kerítéshez, annak már úgyis van pártja. De mi lesz velem és a többiekkel? 

Vagy megint úgy vagyunk, ahogy József Attila írja: »Lelkünkre így ül ez a kor«? »Lerakódik, mint a guanó, keményen, vastagon«?”