Véget érnek-e valaha az öngyilkos merényletek? És az öngyilkos gondolatok?

A párizsi eseményeket követően tálcán kínálják magukat (és sorra meg is jelentek) a sematikus, hibás válaszok. Alapvetően kétfélék ezek: egyfelől az indulatos, zsigeri, akár gyűlölködő és néha egészen extrém (és persze teljességgel lehetetlen és vállalhatatlan) megoldásokat szorgalmazók, másfelől a látszólag nyugodt, megfontolt, békés, de valójában ugyanúgy zsigeri reakciók.

Nem vitás: ne hatalmasodjon el rajtunk az általános gyűlölet és revansvágy minden muszlim irányába, valóban nagyon fontos a kollektív bűnösség bélyegének elkerülése.

Ugyanilyen tévedés azonban, hogy a még több tolerancia, a muszlimok még több „ölelgetése” lenne a megoldás, azzal a hamis érveléssel élve, hogy a muzulmán vallás és az erőszak szétválasztható. Ugyanis nem. Ez egy illúzió, egy önbecsapás. Anélkül, hogy bármilyen hosszabb vallástörténeti fejtegetésbe bocsátkoznék, látni kell, hogy a mohamedán vallás egyik alaptézise az egész világ iszlamizálása. Támogatja a felsőbbrendűséget, a hatalmi pozíció korlátlan kihasználását, és a célok érdekében megengedi, sőt, időnként kifejezetten bátorítja az erőszakot. Persze, a Korán nincs ezzel egyedül; a monoteista vallások mindegyike erős küldetéstudattal rendelkezik. Igen, az Ószövetségben is feketén-fehéren szerepel, hogy a különböző ellenségeket „le kell vágni”.

A nagyon-nagyon-nagyon fontos különbség azonban az, hogy a judeó-keresztény kultúrkör azóta hatalmas fejlődésen ment keresztül; részben revideálta, tompította saját kanonikus iratainak alaptéziseit, nagyon jelentős modernizációt és szekularizációt hajtott végre a mindennapi életben, gondolkodásban. Világi törvénykezést folytat. A hatalmi pozíciókban lévők semmilyen módon nem támogatnak, nem hivatkoznak, nem engednek, nem tűrik sem a közvetlen, sem a közvetett erőszakos cselekményeket, sem az erőfölénnyel való bármilyen visszaélést a vallás nevében. Nem alacsonyabb rendűek a nők, nem kövezzük meg az istenkáromlókat, senkit nem bántunk, ítélünk el, bélyegzünk meg a hitéért, stb.

Sőt, teljes mértékben megtűrjük az ateistákat is. Pedig az ateizmusnak komoly, univerzális bűnei vannak. Az embereknek ugyanis szükségük van spiritualitásra. A baszás-füvezés-alterszínház Bermuda-háromszöge nem tudja ezt megadni, pótolni. Müller Péter és Coelho sem. Aki mélységre vágyik, de zsigerből elutasítja a kereszténységet, mert az amúgy is marha trendi dolog (mármint elutasítani), az simán kiköt az iszlámnál, amely gondolatot, célt, spirituális élményt, jelentést ad. (Még ha sokszor hibásat is. De van alapvető igazság abban, hogy jelenleg az iszlám – sokak számára - a spiritualitás és a moralitás mentsvára.) És ha élete számos területén (munka, megélhetés, szociális kapcsolatok, érvényesülés, stb.) kellően frusztrált az illető, akkor jó eséllyel eljut a radikális iszlámig is. Sokkal könnyebben fanatizálódunk, mint amennyire hajlandóak vagyunk bevallani.

A nyugati világban burjánzó ateizmus is nagyban hozzájárul tehát az iszlám térhódításához. Liberális berendezkedésünk pedig az iszlám felé is toleranciát, elfogadást ír elő. Ezzel nem is lenne baj, de nem jelenthet bornírt önfeladást, nem válhatunk a saját liberalizmusunk hülyeségünk áldozatává. Részben igazuk van tehát azoknak, akik egyfajta keresztes háborút hirdetnek a muzulmán vallás ellen.

FONTOS: Nem az egyes muszlim emberek ellen!

Egy részüket nem is érdekli különösebben a vallás, élik és élni szeretnék az életüket. De a véleményformálóik, hangadóik iszonyú agresszívek! Igenis ki kell mondani, hogy ennek a vallásnak, jelenlegi formájában (amely gyakorlatilag semmiben nem különbözik 1500 évvel ezelőtti formájától) semmi keresnivalója a 21. században. Egy olyan vallásnak, amely a nőket másodrendűnek tartja, és amely a vallásra hivatkozva, az istenének nevét hangosan kiabálva civileket öl. Viszont aki ma ezt ki meri mondani, azt a mi saját „menő” véleményformáló köreink rögtön rasszizmussal, kirekesztéssel, iszlamofóbiával vádolják.

Mondjuk, az iszlamofóbia egy érdekes kifejezés. A „fóbia” szó ugyebár félelmet jelent. Néhány nappal Párizs és Bejrút után teljesen jogos és érthető a félelem az iszlámtól. Az elmúlt évek, évtizedek terrorista cselekményeinek közel 100%-a ennek a vallásnak a nevében történt. (Igen, van néhány ellenpélda, de elenyésző. És az egyetlen számottevő ilyen eset, a norvégiai mészárlás is épp az iszlám terrorizmus ellen adott – persze teljességgel rossz és elítélendő – reakció volt.) Az iszlám vallás ellenséges az összes többivel szemben. Az iszlám berendezkedésű országok túlnyomó többségében a sária van érvényben, amely a törvénykezésnek egy kegyetlen, antihumán, anakronisztikus formája. 

Az ilyen terrorcselekmények után szinte kötelezően megjelenő, végletesen liberális, az iszlámot védő, a történteket relativizálni, Európa bűneire visszavezetni igyekvő, az erőszaktól óvó széplelkek pontosan ugyanolyan zsigeri módon reagálnak, ahogy a minden szakállas férfit és fejkendős nőt egyaránt máglyára vetni kívánó militáns radikálisok. És ugyanolyan marhaságokat beszélnek. Európa és a gyarmatosítás lenne a bűnös? Igen, történtek visszaélések, hibák. Sajnáljuk, és ezt sokszor ki is mondtuk. De az európai hódítás messze nem csak elvett, hanem adott is. Például orvosokat, gyógyszereket. Igen magas volt például a halandósági ráta a muszlim világban. Ezért (is) természetes genetikai reakció a sok gyerek szülése, és ezért (is) ösztönösen alacsonyabb az emberélet értéke. A nyugati orvostudománynak hála, a halandóságban drasztikus csökkenés következett be. A szülésben nem; a muszlim népesség iszonyatos tempóban növekszik. Ez is az európai hódításoknak „köszönhető”. A muszlim világ az emberéletet sajnos azonban továbbra sem tartja többre. Sem a sajátjukét, sem másokét – utóbbit különösen nem.

Szomorú nézni, amikor (egyébként teljesen értelmes, gondolkodó emberek) nagy empátiával osztják meg az ilyen linkeket, ahol az iszlámellenességtől való tartózkodásra, vagy a muszlimok ölelgetésére (szó szerint is) szólítanak fel muszlimok MINKET, nem muszlimokat.

Pedig marhára nem „muszlim vagyok, ölelj meg” táblákat kellene magukra aggatniuk, nem hozzánk kellene szólniuk! Nem nekünk kell bizonyítanunk! Nem halljuk viszont a muszlim vezetőket, TV-s személyiségeket, stb. a sajátjaikhoz fordulni, és a keresztényellenességgel szemben kiállni, azt számon kérni egymástól, a képernyőn, az utcán... Azt mondani, hogy: "Emberek, ezek nem mi vagyunk! Szólaljatok fel mindenhol! Vessétek meg azokat a "testvéreinket", akik ezt teszik! Mutassátok meg, hogy ti nem ilyenek vagytok! A szolidaritás jeleként tegyetek ki egy keresztet, egy francia zászlót, stb." Ezekkel a reakciókkal valahogy nem találkozunk. Nem, ez nem egészen igaz, volt egy ilyesmi, 2014 szeptemberében.

Ez nagyon jó, sok ilyen kéne! Sajnos azonban ez az imám nem tartozik a meghatározó vallási vezetők közé. Egy fecske nem csinál nyarat, és tavaly szeptember óta láthatóan nem követte több. A valóság ezzel szemben sajnos az, ami a minap a török-görög és az ír-bosnyák meccsen történt, ahol a néma megemlékezés alatt a muszlim drukkerek fütyültek és Allah Akbárt kiabáltak.

Ha megnézzük a világban jelenleg fennálló vallási konfliktusokat, nemigen találunk olyat, ahol az egyik fél ne muzulmán lenne. Viszont rengeteg más esetet láthatunk, ahol vallások élnek egymás mellett, nyilván nem mindig tökéletesen súrlódásmentesen, de békében. Hinduk, keresztények, szikhek, buddhisták, konfuciánusok, taoisták, az ősi indián vallások hívei… Az iszlám mindig erőszakos, mindig harcol, és mindig jogot formál egyrészt az emberek magánéletének irányítására, másrészt a politikai hatalom kizárólagos gyakorlására is. (Itt van egy másik, jól összeszedett írás erről.

Az iszlám vallás alkalmatlan a 21. századra és alkalmatlan a többivel való együttélésre. (És ezt ő maga is tudja: el is akarja pusztítani a többit.) És ezt ki kell mondanunk. Nem a hülye Korán-magyarázatokat kellene mantrázni, hogy az nem is úgy van, a Korán nem is azt mondja, stb. Ugyanis de: a Korán AZT mondja. A cél a világ teljes iszlamizálása. A mai, létező iszlám pedig hódít, pusztít, gyilkol.

Persze, ez nem azt jelenti, hogy ezért inkább nekünk kell elpusztítani az iszlámot. Hanem egyrészt egységesen kiállni, megmutatni, hogy nem tudják a saját humanista-liberális elveinket kihasználni, ellenünk fordítani. Abbahagyni a relativizálást, felhagyni az elkövető és áldozat felcserélésével, saját magunk ostorozásával, az idióta Stockholm-szindrómával. Másrészt az iszlám világ értésére kell adnunk, hogy ez így nem mehet tovább.

Nincs ilyen, hogy mérsékelt iszlám. Vagy ha van, akkor jöjjön elő! Az iszlámnak el kell indulnia a modernizáció útján. Azon az úton, ahol egyébként furcsa módon – eddig szinte kizárólagosan – Aszad Szíriája (és talán Jordánia) járt. A modernizáció nem gazdag palotákat, sikeres légitársaságokat, nyári fedett sípályákat jelent. Hanem pluralizmust, toleranciát, gondolati- és vallásszabadságot, lét- és jogbiztonságot, nemi egyenjogúságot. Végső soron pedig demokráciát. A síita-szunnita ellentétnek örökre rendezni kell – ahogy a homousion és a homoiusion hívei, majd pedig katolikusok és protestánsok évszázadokkal ezelőtt már képesek voltak erre. Mind Iránban, mind Szaúd-Arábiában nem csak a terrorizmus finanszírozásának azonnali beszüntetésére, hanem teljes világi fordulatra van szükség.

Nem könnyű dolgok. De ezeknek meg KELL történnie, hogy az iszlámnak helye és jövője lehessen a világban. Nem kell és nem szabad szemet hunyni, megengedőnek lenni; sem olaj, sem gáz, sem fegyverszállításokból származó jövedelmek miatt. Sem Salman bin Abdulaziz, sem Ali Hameini, sem Recep Tayyip Erdogan irányába.

Európa, Amerika, Oroszország, Izrael, Kína, India és Japán számos ellenérdekeltségük mellett egyformán elkötelezettek a terrorizmussal szemben. A non-muszlim világ rendelkezik mindazokkal az erőforrásokkal (természeti és katonai), amelyek segítségével legyőzhető egyrészt bármilyen iszlám terrorista állam, másrészt az iszlám világtól való bármilyen gazdasági függés is. Tehát a legrosszabb forgatókönyv megvalósulása esetén is az iszlám radikalizmus kivéreztethető. Pár évnyi fogyasztás-visszafogást a nyugati világ is kibír, úgyis régóta túlfogyasztunk. De ez csak a végső biztosíték, a nyomásgyakorlás eszköze legyen, amivel az iszlám világnak is tisztában kell lennie, és ezért inkább legyen hajlandó magától a békés együttműködés útjára lépni.

Ha ezt nem vagyunk képesek kikényszeríteni, ha a világban továbbra is a balliberális véleménykánon uralkodik, mindenféle humanista, jó szándékú, de ostoba maszlaggal, akkor a nyugati civilizációnak vége. Jelenleg Európa ugyanazt az ostoba attitűdöt követi, mint a 30-as években Hitlerrel szemben. Az angol baloldal is, a liberálisból lett konzervatív Chamberlain is állandóan megbékélésről, megértésről beszélt. Óvott a németellenességtől. Folyton önmagát hibáztatta, hogy a németek kimaradtak a gyarmatosításból, elvesztették az első világháborút, stb., ezért jogos igényeik vannak, és ezeket meg kell és meg lehet velük beszélni. Az eleinte népszerűtlen Churchill volt az egyetlen, aki látta, hogy Hitlerrel lehetetlen  beszélni és kiegyezni. Churchillt gyűlölködőnek, németellenesnek, stb. bélyegezték. A folytatást ismerjük, Churchillnek lett igaza. De ahelyett, hogy okulnánk a történelemből, ehelyett a hülyeség olyan elképesztő méreteket ölt manapság a szabad világban, amilyet anno a II. világháború előtt. 

Nem, valóban nem a muzulmán emberekkel szembeni gyűlölet a válasz. Valóban nem szabad nekünk is az ő útjukra lépni. De a politikai korrektségnek a kukában a helye! Igenis van „mi” és „ők”. És ha „ők” is szeretnének velünk élni, és helyet követelnek maguknak a világ társadalmában és gazdaságában, akkor ezért nekik kell megváltozniuk, nem nekünk. És hogy ez megtörténhessen, először is tessék végre elsöpörni a föld színéről az Iszlám Államot! Ez a nyugat legfontosabb dolga, teketóriázás nélkül. Miután pedig sikerült, ottmaradni egy igazi, komoly békefenntartó misszióval, akár 20 évig is, és nem kivonulni egy-két év után (mint eddig), amikorra az ostoba európai, amerikai baloldali közvélemény majd kezdi elfelejteni Párizst, Bejrútot, az ikertornyokat, stb., és követeli a kivonulást. Nem. Akkor lehet majd kivonulni, ha az iszlám a békés egymás mellett élés útjára lépett. Felénk is és saját magán belül is.