Felkiáltójel! De miért nem három?

„Nagy Konstantin midőn a Milvius hídi csata előtt az égen keresztet látott, hangot is hallott hozzá: »E jelben győzni fogsz!« Tóbiás József elnök az MSZP-kongresszusán, mikor a digitális kivetítőn megjelent neki a felkiáltójel, a hétvégén egyelőre aligha hallhatta ugyanezt. (Persze változnak az idők, a szimbólumok sem a régiek, az égi hangokról nem is beszélve...)

Tengerésztiszteknek állítólag mindmáig tanítják, ha süllyed a hajó, és semmi ötletük sincs, legjobb figyelemelterelési módszer, ha a matrózokkal gyorsan átfestetik az árbocokat.

Oké, segítse ki a szegfűt mostantól a felkiáltójel. De miért csak egy? Miért nem – legalább – három?

Az első természetesen legyen a kormány orra alá dörgölve, ahogyan az szokás, hiszen mi más is lehetne az ellenzék legfontosabb feladata?

De rögvest kellene még egy második, belső használatra. Olyanok számára, akik még mindig nem akarják önáltatás nélkül, sőt önkritikusan szemügyre venni a kétszer kétharmadot. Mert Orbán Viktor profi politikus ugyan, de az MSZP folytatólagosan és büszkén gyakorolt kapitális hibái nélkül ilyen tartósan mégse tudta volna víz alá nyomni a szocialistákat.

(…)

A harmadik felkiáltójel meg azért kellene, önkritikájuk közben ne csupán saját becses köldöküket nézzék, legalább fél szemükkel a valóságra is sandítsanak oda. Hogyan lett negyed század alatt majd az ország fele szegény, vagy legalábbis attól fenyegetett, és mennyi ebben a szocialisták felelőssége? Merthogy van nekik ilyen, azt nem nagyon tagadhatják, már ha az önkritikát komolyan veszik.”