Persze ez még mindig kevés. Szeretném, ha még jobban teljesítenénk, szeretném, ha jobban működnének a magyar reformok. Bőségesen van még tennivaló, de azt, hogy hatalmas lépéseket tettünk az elmúlt öt évben, józan emberek nem tudják vitatni. Miközben folyik ez az egész politikai »sztori«, azért zárójelben hadd jegyezzem meg, én már beletettem a magyar adófizetők pénzéből a Nemzeti Minimum Programba is. Az, hogy azt a koncertet meg lehetett rendezni, az annak köszönhető, hogy egy ingyenes napot kapott tőlünk... (...)
Kinek a felelőssége a szombat, vasárnap?
Ez egy jó kérdés. Én szerintem a gyermekekről való gondoskodás alapvetően a szülőknek a felelőssége Ezt ki kell mondani, még akkor is, ha nem mindenütt népszerű ez a gondolat. Hogyha valaki gyermeket vállal, akkor végig kell gondolnia, hogy ennek a gyermeknek milyen életperspektívát tud nyújtani. Ez a szülői felelősség. A felnőtt ember felelőssége. És hogyha valaki mégis olyan helyzetbe kerül, hogy nem tudja ezt a felelősségét vállalni, nem tud helytállni ebben az ügyben, akkor az államnak segítségére kell sietni, de annak is megvannak a feltételei. Fontos, hogy a szociálpolitikában a feltételekhez kötött támogatásoknak a rendszerét erősítsük. És ebben sikertörténeteink vannak. Az igazolatlan hiányzások az iskolából 30 százalékkal csökkentek egy év alatt akkor, amikor azt mondtuk, hogy azután a gyerek után, aki nem jár iskolába, nem kapnak családi pótlékot. Van egy olyan világ, ahol ilyen nyelven kell beszélnünk. Visszatérve a hétvégi étkeztetésre, erre is készül egy program, csak nem akarok előreszaladni. Vannak olyan forrásaink és elképzeléseink, amelyek segítségével az is lehetségessé válhat, hogy hétvégi ételcsomaggal a rászoruló családoknak tudjunk segíteni.
Ez melyik világ? Nem a romákra kell itt gondolni, ugye?
Ne gondoljunk csak a romákra. Fogadjuk el, hogy vannak ma Magyarországon olyan családok, vannak olyan szülők, akik nem tudják, nem akarják, vagy nem képesek teljesíteni azt a feladatot, ami a gyermekneveléssel jár. Ez a klasszikus kérdés, hogy hogyan tudjuk nekik az »akarást« megtanítani. Mert, ha nem tudunk akarni, akkor a segítség sem fog hatni. (...)
Osztie Zoltán plébános, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége elnöke közölte, hogy »igenis politizálniuk kell a papoknak«. Egyetért?
Igen. Persze ő sem pártpolitizálásra gondolt. Attól is függ a válasz, hogy a »politika« szót hogyan definiáljuk. Ha a politikát közéleti felelősségként értelmezzük, akkor mindenképpen egyetértek vele. Nemcsak a saját közösségeinknek, egyházainknak van szükségük arra, hogy megjelenítsék a keresztény létükből fakadó közéleti álláspontjukat, hanem az egész országnak szüksége van rá, hogy megismerje az egyházak tanúságtételét közéleti kérdésekben. Nem kell feltétlenül ugyanazt gondolni, meg lehet vitatni, akár vissza is lehet utasítani. De akkor működik jól az ország, ha a társadalom szövetét alkotó közösségek világosan megmutatják, milyen értékek és elvek alapján vállalnak közéleti vagy egyéb felelősséget – és erről lehetséges a vita. Ha valaki elolvassa »Az idők jelei« című vitairatot, amiről már beszéltünk, abban bizony nagyon súlyos, kritikus felvetéseket is talál.”