Az álhírek terjesztésével a vesztünkbe rohanunk: ijesztő gyakorlat terjed a közösségi oldalakon
Négyből három hírt anélkül osztanak meg a felhasználók, hogy elolvasnák. Íme, az álhírek terjedésének pszichológiája.
Ott tartunk, hogy ma már ezt a függést, kitartottságot, vagy adott esetben kitaszítottságot, lassacskán mindenki természetesnek veszi: így megy ez mostanában…
„Unom, ahogy az új undokok folyton régi, meghaladni remélt silány gazságokkal takaróznak. Igen, a TV2 eredendően bűnben fogant, de attól még idővel megemberesedhetett volna. Csakhogy puhány lett, s mint mutatja – játékszer. Lehet a történetet úgy értelmezni, hogy az oligarchák játékszere, csakhogy ennél súlyosabb a helyzet: itt nem pusztán két vagyon szkanderezik, hanem a politikai hatalom által kegyvesztett és az új kegyelt ütközik, miközben a rezsim úgy tesz, mintha köze sem volna az egészhez.
Az egyiket (akire évekig szemérmetlenül szórta a milliárdokat) durván fojtogatja, a másikat mindenféle gátlás, körültekintés nélkül ezerrel támogatja. Pőrén, mezítelen arroganciával. Hogy milyen viszonyokat, kiszolgálói rendszert, emelkedettebben fogalmazva súlyokat-ellensúlyokat feltételez ez a közeg és miféle társadalmi torzulásoknak nyújt oltalmat – írtak róla elegen. Arról is, hogy Vajna kezében a TV2 minden bizonnyal agyonszponzorált aranybánya lesz, Fonyónál kockázatos üzleti vállalkozás, s messze nem a hozzáértés különbözősége miatt.
Ott tartunk, hogy ma már ezt a függést, kitartottságot, vagy adott esetben kitaszítottságot, lassacskán mindenki természetesnek veszi: így megy ez mostanában… Mert ugye másutt sincsenek laboratóriumi állapotok. De vegyük már észre a nagyságrendi, mélység- és módszerbeli differenciát, mert az esetek, amelyekkel környezetünkben napról napra találkozunk, nem európaiak, ha szabad még ilyen párhuzamra vetemedni.”