Létezhet-e Orbán-Merkel paktum?

„A Der Spiegel publicistája nem kerülgette a forró kását, írásának címe egyértelmű: A fasizmus él. A szerző nem akárki, Jakob Augstein, a lapalapító Rudolf Augstein fia, aki cikkében hosszasan fejtegeti, hogy milyen szociológiai folyamatok vezettek az idegenellenesség mostani megnyilvánulásaiig. És valóban: hétfő este újfent több, mint tízezer ember tüntetett a Pegida mozgalom szervezésében Drezda belvárosában. A Patrióta Európaiak a Nyugat Iszlamizációja Ellen – ezt jelenti a Pegida betűszó – nem véletlenül választották a hétfő estéket felvonulásuk időpontjául. Ekkor zajlottak ugyanis a rendszerváltozás időszakában azok a tüntetések, ahol a kelet-német polgárok a »Wir sind das Volk – Mi vagyunk a nép« mondatot skandálva igyekeztek megroppantani a Német Szocialista Egységpárt (NSzEP) hatalmi és véleményalkotási monopóliumát.

 Az 1989-es és a jelenlegi helyzet közötti párhuzamot persze véletlenül sem szabad túlerőltetni, ám a legutóbbi történelmi léptékű változás felidézése minden oldalon segít világossá tenni a helyzet súlyosságát. Ennek megfelelően az sem véletlen, hogy a CDU ifjúsági szervezetének múlt hétvégi kongresszusán a kancellár a saját helyzetét Kohl kancelláréhoz hasonlította, akit pártjában  – épp a rendszerváltozás időszakában -  számos belső kritika ért, olyannyira, hogy az 1989 szeptemberi brémai pártkongresszuson az ellenlábasok a kancellár-pártelnök leváltását célozták meg – mint tudjuk sikertelenül. Van azonban egy kevésbé heroikus áthallás is az 1989-es és a mostani helyzet között. Merkel kancellárnak az az augusztus végi mondata, mely minden szír menekült németországi befogadásáról szólt, hatását tekintve ahhoz az 1989 novemberi, az NSzEP KB ülését követő  bejelentéshez volt hasonlatos, aminek félreérthető volta a berlini fal leomlásához vezetett. Ne felejtsük el, hogy a befogadásról szóló mondat félreérthetősége vezetett annak idején a kaotikus viszonyokhoz a Keleti Pályaudvarnál. (...)

Ám bármennyire is globális probléma a migráció, a választások mindig belföldön dőlnek el, így a menekültügy is mindig belpolitikai fénytörésben jelenik meg. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a hétvégi lengyel választások látványos eredménye, melyben közrejátszott a PiS-nek a magyar kormányéhoz nagyon közeli álláspontja a menekült-kérdésben. Aki – akár a magyar jobboldalon, akár másutt - a német kancellár kudarcára tesz, vagy abban reménykedik, súlyosan téved. Egyrészt nincs helyette más, másrészt ő sem szuicid hajlamú politikus, ő is választást akar nyerni. Aki pedig – akár a német baloldalon, akár másutt - a magyar miniszterelnök bukására tesz, vagy abban reménykedik, az is fényévekre van a realitásoktól. Csakhogy míg Németországban – a jövő tavaszi tartományi választásokhoz időzítve - a baloldal megerősödését kell elkerülnie a CDU elnökének, s ezért középről, sőt akár balról is be kell gyűjtenie a szavazatokat, Magyarországon a Fidesztől jobbra erősödő választói tábor további növekedését kell megakadályoznia a párt elnökének. (...)

Ám ahogyan a bevezetőben idézett Spiegel-publicisztika címe is mutatja, az álláspontok polarizálása továbbra is biztos eleme marad a sajtó eszköztárának, s ebben Orbán Viktor további démonizálása nélkülözhetetlen elem, bármennyire is igaza van. Pedig a rendszerváltozás időszakának megidézése során a harmonikus magyar-német politikai együttműködés távlatai szempontjából érdemes lenne felidézni az 1989 szeptemberi brémai CDU kongresszusnak azt a ritkán emlegetett momentumát, amikor Kohlnak sikerült megegyeznie Németh Miklóssal arról, hogy a határnyitás időpontját az ő kongresszusi beszédének időpontjához igazítsák.  Az párton belüli ellenlábasok támadása a hír bejelentése nyomán végképp hamvába holt, Kohl pedig még 9 éven át az immáron egyesült Németország kancellárja maradt.”