„Botrányosan kiosztották a magyar kormányt a minap a Göteborgi Könyvvásáron. A jelenlévő Magvető kiadós szerzők mit meséltek, hogy érezték magukat?
Velük külön még nem beszéltem erről, csak a Facebook-bejegyzéseiket követtem, de itthon magáról a jelenségről váltottunk pár szót a kiadóban. A nemzetközi politikai mezőnyben most nem áll valami fényesen Magyarország. Ez ugyan közvetlenül nem kapcsolódik a magyar irodalom megítéléséhez, más alapon dönt az olvasó a szépirodalom kapcsán. Törökország politikai megítélése az elmúlt 4-5 évben szintén sokat romlott, miközben reneszánsza van a török szépirodalomnak. Ha viszont külföldre megy egy nemzetközileg jegyzett magyar író, megkerülhetetlen, hogy először ne a magyar demokráciáról, a kormány menekültkérdéssel kapcsolatos döntéseiről kérdezzék. Ám míg például a legutolsó Der Spiegel első oldalain élesen támadják a magyar menekültpolitikát, a jelenlegi kormányzat nemzetközi szerepét, addig a kulturális mellékletben mennybemenesztő kritika olvasható a véleményformáló írótól, Daniel Kehlmanntól Dragomán György Máglya című kötetéről: jelentős európai elbeszélőként említi, sőt Magyarországot a világ vezető irodalmi nagyhatalmaként. És ami e lapban megjelenik, arra odafigyelnek. Utoljára 25 éve, a rendszerváltáskor foglalkozott ennyit Magyarországgal a világsajtó, persze, fordított előjellel. Akkor nagyon népszerűek voltunk, és ennek hatására érdeklődni kezdtek külföldön a magyar írók iránt. Akik akkor Németországban népszerűek lettek, azok azóta is ott vannak a német könyvpiacon, olvassák a könyveiket. Ha nincs ez a kivételes történelmi szituáció, akkor talán kevésbé volna így. Most azonban nem érzem úgy, hogy ebben a fordított helyzetben katasztrófa fenyegetné a magyar irodalmat.
Kiadóként akkor nem is kell viszonyulnia a politikai afférhoz?
Volt már olyan helyzet, hogy magyarázkodnom kellett… Michel Houellebecq Behódolás című könyvének magyar borítója ikonikusan a mű témájára utal (Mona Lisa nikabban – a szerk.), az iszlám és az európai kultúra viszonyára. Ám az első francia reakciók politikaiak voltak, azt feltételezték, valamiféle iszlámgyűlölet van emögött, hallván a Jobbikról. Bár a cikk írója jelentősen alultájékozott volt, innen a félreértés, nyilvánvaló, ha nem lennének ilyen hírek Magyarországról, eszébe sem jutott volna erre következtetni.”