„Nem sokat válogatott, mikor megpályázta 1997-ben az új Nemzeti igazgatói posztját, elnyerte, majd jött a kormányváltás, és olyan helyzetbe került, hogy le kellett mondania.
A Nemzeti-történet egyrészt kudarc volt, másrészt az önismeretemet gazdagította. Nem bírtam volna az ezzel járó pofonokat. Alföldi Róbert jobban állta az ütéseket, de láttam, mit gyötrődött Jordán Tamás és mit kap most Vidnyánszky Attila – okkal, néha ok nélkül. Persze Vidnyánszkynak óriási hatalma van, a jobboldali politikusok kikérik a véleményét, az emberei ülnek a színházi bizottságban, és fontos döntéseket hoznak. Nem szerencsés, ha egy színházi embernek ekkora a hatalma, de nem példa nélküli. Mondhatnám Major Tamásét az ötvenes években, és halkan megjegyzem, a barátom, Babarczy Lászlóé is ilyen volt – rektorként a színművészetin, közben vezette az Objektív Stúdiót, igazgatta a kaposvári színházat, majd később tanszéket alapított a kaposvári egyetemen.