A magyar álom működik, de akadozva

„A rendszerváltás óta eltelt 25 évben a Magyarországot vezető gazdasági, kulturális és politikai elit összetétele számos tekintetben keveset változott. A számok és kutatások viszont arról is beszámolnak, hogy a legmagasabb pozíciókban a gazdasági elitet kivéve húsz év után számottevően magasabb az átlagéletkor a kilencvenes évek elejéhez képest – ez pedig arra utal, hogy az 1990 után pozícióban lévő nemzedék csak nehezen kezdi meg a fiatalabbak számára átadni a stafétát. Noha ezek a pozíciók az általunk vizsgált ezredvégiek számára még mindenképp messze vannak, a cserék pedig az utóbbi években megindultak, a generációs torlódások minden bizonnyal a mi nemzedékünk jövőjére is hatnak majd.(...)

Működő intézményeink vannak a hátrányosabb helyzetű tehetségek tanulási lehetőségeinek biztosítására is – ezek köre ugyanakkor meglehetősen szűk és itt nem feltétlenül mondhatjuk, hogy alapvetően megvan a tér. A középiskolai képzésben példás kezdeményezés például a szociálisan nehéz helyzetű tehetségeknek ösztöndíjat és kiemelt képzést biztosító Arany János Tehetséggondozó Program. Ezek a lehetőségek ugyanakkor korántsem fedik le a teljes társadalmat – minden új ilyen intézmény új egyéneknek adna felemelkedési lehetőséget és egész Magyarországnak teremtene értéket. Magyarország tehetséggondozása a középosztály alsó részében még működik, kinek több, kinek kevesebb, de értelmezhető lehetőségeket nyújtva. Alul már korántsem mindig pozitív az összkép.(...)

Bár a legjobb középiskolákban már – eltérő mértékben – megindult a trend, hogy a jómódú és tehetséges fiatalok egy része közvetlenül a legjobb angolszász egyetemeken kerül a felsőoktatásba, a jelenség még korántsem általános. Azok, akik külföldre mennének, ma még általában a jóval pénztárcakímélőbb változatot választják: alapszak Magyarországon jó jegyekkel és külföldi mesterképzés (akár ösztöndíjjal, mellékállással). Ez hazánk tudáskészletének megőrzése szempontjából mindenképpen jó hír: abban ugyanis egyöntetűek a vélemények, hogy minél később választja valaki a külföldi érvényesülés lehetőségét, annál nagyobb az esélye annak, hogy egyszer visszatér.(...)

A sajtóban és a közbeszédben sokszor hallunk az összeomló magyar felsőoktatásról, a recsegő-ropogó tehetséggondozási rendszerről és a szegénységben felnövő fiatalok nehézségeiről. A problémák adottak, a megoldásokat folyamatosan keresnünk kell.

Azonban van egy működő Magyarország, amely képes épkézláb perspektívát nyújtani nemzedékünk nagy részének. A maradóknak keményen lehet és érdemes is dolgoznia, hogy a megélhetés mellett a siker is része legyen életünknek. Külföldön kiszámítható a pálya, de idegen a közeg és keményebb a verseny a csúcspozíciókért. Máshol vagy itthon vágunk bele, a mi generációnk már nem a szerencsétől várhatja a sikert, meg kell küzdenünk érte.”