„A Nyugat egyik legfontosabb, történelmi pártja megváltozott. Vezetőjét nem az alsóházi képviselőcsoport választotta meg, nem is a tagintézmények (a szakszervezetek a hagyományos szociáldemokráciában mindenütt a szociáldemokrata pártok kollektív tagjai; ez a Magyarországi Szociáldemokrata Pártban is így volt valaha: az »érdekképviseletek« és a »civil társadalom« elválasztása »a politikától« csak a 2006 utáni Budapesten ismeretes). Hanem a tagok és a szimpatizánsok közvetlen szavazásán.
A hivatásos politikusok ún. elitjét leváltották. A pártvezetőségben és a parlamenti képviselők között alig támogatja valaki Jeremy Corbynt. A Labour helyhatósági képviselői közül minden tizennegyedik. A baloldal népe szembeszállt az apparátussal és a képviselettel. (…)
Az anti-establishment politika (ez a szó eredeti értelmében populista, nem a téves magyar szóhasználat szerinti tekintélyelvű demagógia, amelynek semmi köze a populizmushoz, még a jobboldali verzióhoz se), amely nagy diadalt aratott szombaton, egy pillanatra visszaállította a demokrácia tekintélyét.”