„Az azonban továbbra sem világos, hogy ez milyen formában és kik ellen történik majd meg. Az sem teljesen világos, hogy mindezt miért is teszi. Az azonban kétségtelen, hogy a Kreml álláspontja következetes. Moszkva a válság kialakulásának kezdetétől a kormányerőket támogatja. Ennek több oka is van. Egyrészt az, hogy a közel- és közép-keleti térségben – Iránon kívül – az Aszad-rendszer maradt az egyetlen Oroszországgal szövetséges hatalom.
Másrészt itt található Moszkva egyetlen FÁK-térségen kívüli katonai támaszpontja. Miután Putyin első elnöksége idején Oroszország bezárta kubai és vietnami bázisait, a tartuszi kikötő maradt meg egyedül az egykori szovjet belső periférián túli támaszpontként. Jelentősége a Szovjetunió felbomlását követően hosszú időn át meglehetősen csekély volt, ám párhuzamosan azzal, ahogy Moszkva fokozni kezdte földközi-tengeri aktivitását, újra fontossá vált. A Kreml nyilván úgy gondolja, hogy a támaszpont használata csak addig biztosított, ameddig az Aszad-rendszer fennáll.