A zombifilmek és a menekültválság egymás tükrében

„A legszembetűnőbb elem: a tömeges vonulás. Azonban nyilván problémás, alaptalan és elfogadhatatlan hozzáállás volna az otthonaikat elhagyni kényszerülő rémült embertömegeket összemosni az emberevő, személyiség nélküli zombihordákkal. Mégis érzünk egyfajta homályos, labilis körvonalakkal rendelkező hasonlóságot.

A zombik tömeges megjelenéséből egyértelműen következik, hogy az emberek a filmekben veszélyben érzik az otthonukat, családjukat, és mindent, ami ezekhez kapcsolódik, például a kultúrájukat. Nem a haláltól félti a néző a film karaktereit, hanem attól, hogy az idegen tömeg tagjává válnak. Ez is a beolvadástól való félelem. A zombi az idegen, ismeretlen, aki más szabályok szerint működik, nem tudunk vele kommunikálni. A zombifilm az emberi természetnek azt a jellemzőjét nagyítja fel, hogy tartunk az idegentől, ismeretlentől, főleg, ha nagy létszámban kerül be a megszokott környezetünkbe. Ez kiegészül a tulajdon védelmével, és azzal a félelemmel, hogy másé lesz az élelmünk, a házunk, a templomunk stb., végül nem tudjuk „legyőzni”, és az identitásunkat is elveszítjük. (Nem véletlen, hogy a zombifilmek már évtizedekkel ezelőtt népszerűvé váltak: a népvándorlás, a gyarmatosítás, sőt, a szenvedélybetegségek problémáit is felszínre hozza.)

Az emberi erkölcs, a társadalmi szabályok szerint azonban nem robbantjuk fel a szomszédot, és az országunkba érkező menekült család tagjait sem rúgjuk fel. Itt jön a képbe a zombifilm: a társadalmi feszültségek kiélésének lehetősége. A filmek karakterei simán szétloccsantják a fejét a szomszédnak, ha az zombivá vált, és belelőnek a városhatár felé közeledő élőhalott tömegbe. Probléma megoldva. Ez azonban csak a filmekben működik, az eltúlzott körülmények miatt.”