"Egy dolog viszont mindenkit foglalkoztat, még Szingapúrban is. Az, hogy hány nyelven beszélsz, mennyire vagy tájékozott. Na, itt jött kapóra a felvidéki származásom és a közép–európai identitásom. Mert hiába is tagadnánk, a miénk nem tisztán magyar identitás. Nekünk a tyčinky a ropi, a tepláky meg a melegítő. Félreértés ne essék, ízig–vérig magyar emberek vagyunk, csak hát rendelkezünk valami plusszal, ami nem más, mint egy másik kultúra »testközelből« való ismerete, hogy egy másik nemzet irodalmával, lelkületével is tisztában vagyunk (legalább részben). Ez az a tudás, amely a világ ilyen rendkívül globalizált helyein is az előnyünkre válhat. Persze nem állítom, hogy a felvidéki lét egyetlen pozitívuma, hogy beszélünk szlovákul, de tény, hogy a szláv nyelvek ismerete olyan kincs, amit botorság lenne nem kihasználni. (...)
Elsősorban némi öntudatra, a kicsinyességen való felülkerekedésre és egy csipetnyi pragmatizmusra lenne szükség. Az öntudat alatt arra gondolok, sose felejtsük el, hogy magyarok vagyunk. A szlovákok nyelve számunkra idegen nyelv, kultúrájuk egy másik kultúra, nem a miénk (persze, vannak átfedések), de megadatott számunkra a lehetőség, hogy »testközelből« megismerjük.