Nem akartam elmenni az István, a királyra...

„Nem akartam elmenni az István, a királyra, mert a lemez minden hangja itt van a fülemben 32 éve. Minden effekt, minden hangszín. Ott vagyok a lemezjátszó előtt és éneklem. 4 és fél évesen minden dalát. Réka a kedvencem. Bárcsak egyszer elénekelhetném. Hiszen ezért lettem énekes. Gyerekes vágyaim. Micsoda egóm van, sértődgetek? Képes vagyok ezért nem elmenni?

A családom kéri, jegyet is vesznek. Nem veszekszem, elmegyek. Viszonylag nyugodt a sorbanállás. Csak ne essen! Kezdjék már el. Állunk a dombon. A magasak miért nem állnak hátrébb? Mennyit morgok... Na elkezdődik, Beethoven szól, apám meg az előttünk állóra, hogy ne beszéljen, hanem hallgassa Beethovent. Jaj, ne, apám fegyelmez és népnevel. Aztán eszembe jut, nem lesz semmi baj, 5 perc múlva már léggitározik, csak most Beethovennek megadja még a tiszteletet. Lejjebb megyek, van egy olyan mondás, hogy a hangosító pult környékén szól legjobban a színpad. A dombtetőről eddig annyira nem volt király. Tompán szól a zenekar, a vonósok és a rockbanda is. Keveslem a kórust, oké, de ez most egy másik előadás, ne legyek már merev.

Szörényi jön. Néhány hangsúlyt máshová tesz, ettől picit kizökken a ritmusból, „valakinek holnap meg kell váltani ezt a világot”, na de ő írta, azt csinál, amit akar. Tetszik, ahogy nyersen megrágja a szavakat, »segítseteek«, most is ott van. Tapsolunk, kezdődik a sztori.

Megjelenik Varga Miklós. Nagyon nagy király. Nemesen, egyszerűen énekli ezt, ki tudja, hanyadszor. Most is megfog ez az érző értelmezés, szöveg és dallam szép egységben szól. Jön Gizella. Nekem Gizella karaktere ebben a rockoperában mindig egy kissé naiv, de szerető, meleg hangot jelentett, Sára Bernadett ezt hozta, úgy emlékszem. Szegény Gizella, mit tehetett vajon, nem volt nagyon választása, kihez menjen férjhez. Ez a Gizella(Danics Dóra) inkább rekedtes, nazális, talán jobban állna neki vadabb szerep, nem érzem összhangban Gizellával, az én Gizellámmal.

Szól a zurna, az egyik kedvenc hangszerem. Nem süvít, nem sír, pedig a zurna hangja mindenen át kellene szóljon. Géza halottkísérője erdélyi dallam, a palatkaiak gyönyörűen játsszák. Magyar szöveget már nem találtam hozzá, de cigányok éneklik románul ma is. Asztrik is énekel, (Aradi Imre) Da pacem, Domine! Nem emlékszem a sorrendre, de végre felbukkan Feró is, a közönség örömére. Az ülőhelyek drágábbak voltak, talán az ülő közönség gazdagabb és visszafogottabb, nem tudom, de itt fenn, az állók azért lelkesek, az biztos. Feró nem okoz csalódást és bár először Koppány jelenik meg, hadd említsem előbb a sámánt, Deák Bill Gyulát, aki kitárva karjait, majd jellegzetes kalimpáló kézmozdulataival bluessámánkodik és az emberek veszik is a lapot, bemozognak, tapsolnak, énekelnek is szolidan. Látszik, hogy Bill ma is koncertezik, ma is nagyot énekel. Hódolatunk!

Feke Pál Koppány szerepébe mindent belead, nekem mégsem rock arc ő. Jobbfiú talán. Hangja erdetileg is hasonlatos Varga Miklóséhoz, így kíváncsi voltam, két hasonló karakter nem lesz-e zavaró, főként egy duettben. Feke most más hangszínt használ, néha hejjek végét megnyomva keményít be – többek között – amiből inkább hejje lesz. A közönség szereti. Keresztes Ildikó Sarolt - kissé hálátlan -szerepéből is a maximumot hozza ki. Szenvedélyes és erős. Édes fiam. Sokat kell mászkálnia, a többi szereplőnek is egyébként. Kicsit sajnálom, mert nekem ez a lépcsőzés meg sétálás nem ad többletet, de ki tudja, ez csak egy megérzés. Néha a koreográfiát gyengének vagy épp tökéletesen feleslegesnek érzem. Szép a vége felé a harcok alatt a férfi táncszóló. Kifejező, de nagyszínpadon nem érvényesül. Talán a Szkénében robbanna.

Radics Gigi alázattal és szépen énekel. Ez a zseniális lány kissé fakó ebben a szerepben, mégis gyönyörű. Azt olvastam valahol, hogy azért nem Sebestyén Márta lett Réka, mert hát a szerepet egy fiatal lányra írták...na de így meg apja lehetne István ennek a lánynak. Ezt meg ugye inkább elfogadjuk. Ebben a lágéban Gigi alig mutathatja meg, mit is tud, hangja igazi karakteréből alig sejlik fel valami. Mégis szép. A látvány eklektikus, tulajdonképp magyaros. Nem úgy. A csodaszarvas aranyból van, de másra asszociálok, nem áll össze ez a képi világ, de mondom, hogy ez így tökéletes, mert ez így magyaros. Sajnos. Ha szándékos, akkor zseniális.

Jaj, a kedvencem, a hárem, ami most kilenc fős volt legalább...talán itt sokan egymásra néztek a nézők közül. Ezt így miért? Viszont később hála Istennek, még könnyeztem is. Bródy három versszaka alatt. Köszi, János! A végén talán tapsot várt. De nem a közönség tehetett róla. A dal ilyen. Tétovák voltunk. Még a testvér is ellenség. Talán nem csak én könnyeztem.Aztán jött is a taps. Himnusz a legvégén, mellettünk egy kis csoport a székely himnuszt is elénekli, aztán jön a sárgarózsa meg a ha én rózsa volnék. Csoda se tudja, miért, de örülök, hogy elmentem. Semmi áttörés, semmi rock, csak egy nagy igyekezet, becsülettel, ünnepélyesen átadva. Egy kisebb nemzeti ünnep volt ez. Különösebb konfliktus, baki nélkül. Olyan, hogy jól van, ünnepeljünk. Mert magyarok vagyunk, vagy nem? Sokaknak okozott örömöt. És ez csak egy személyes vélemény.”