Szabad gondolatok a homoszexualitásról

„Csodálatos módon, manapság a homoszexuálisok házasodni kívánnak, családot óhajtanak alapítani és gyermeket akarnak nevelni. Ám szerelmük gyümölcstelen. Közösen nem tudnak nemzeni. Be kell vonni egy harmadik személyt. Ez nincs a természet rendjén. Vagy adoptálni kell. Itt azonban a döntő érv a befogadott gyerek érdeke. Nem a gyermek van a szülőkért, hanem a szülők a gyermekért. Függetlenül minden más meggondolástól, mi jobb a gyermeknek: egy apával és egy anyával fölnőni vagy azonos nemű szülőkkel? Persze lehet azt mondani, hogy egy szerető egynemű pár jobb, mint egy veszekedő, válófélben lévő férfi és nő, de az egynemű párok is veszekedhetnek és elválhatnak.

Az itt tárgyalt problematikában közbejött egy radikálisan új jelenség. A homoszexualitás megszűnt elrejtendő magatartás lenni. Az 1960-70-es években a közporondra került, egyre többen léptek ki a világosságra (»coming out«), az érintettek szerveződni kezdtek és egyre sikeresebben folytatnak lobbi-tevékenységeket. Egyik módszerük a homofóbiával való vádaskodás. Jó lenne, ha a buzgó menetelők diszkrétebbek lennének és visszatérnének a magánéletbe. Legtöbbünket nem érdekli, hogy ki kivel bújik ágyba.

Ami engem illet, Isten látja lelkemet, hogy valahányszor megtudtam valakiről homoszexualitását, soha nem változott meg róla, se véleményem, se megbecsülésem, se szeretetem.”