Íróasztal mögül nem lehet megérteni

„Á: Milyen meglepetések?

KGY: Az volt az első meglepetés, hogy az ember kimegy a falu végére, azt látja, hogy a hivatalos görög busztársaság buszai hozzák a menekülteket. Azokat, akik nem gyalogolnak, hanem valamilyen úton-módon megkapták az információt, hogy a szaloniki buszpályaudvarról indulnak ezek a buszok, és nem kell nekik gyalogolni a határig. Naponta minimum 20 autóbusz önti ki az utasait ebben a faluban.

Elsétálnak a falu végéig, a falu végénél van egy árok, egy jelentéktelen árok, és mint kiderült, az a határvonal. Ott állt akkor, amikor én odaértem, körülbelül háromszáz ember, és négy macedón rendőr próbálta őket húszas-harmincas csoportokba szervezni, és ezeket a húszas-harmincas csoportokat engedték át a rendőrök a zöldhatáron. Mutatták nekik az utat, hogy arra van a földút, egyenesen, arra kell menni, az Macedónia.

Amikor húszas-harmincas csoportokban elindultak, elindultam én is. Körülbelül egy órát kellett várni, mire én hozzácsapódtam ott egy csoporthoz, oda beleszerveződtem, beszélgettem a fiatalokkal, akik ehhez a csoporthoz tartoztak. Ez egy két kilométeres séta, tehát nem egy megterhelő történet, két kilométer után eléri az ember az első macedón várost, Gevgeliját. Tehát itt az történik, hogy az ellenállás megszűnt a hivatalos macedón szervek részéről. Egy dolgot tesznek: segítséget nyújtanak a menekülteknek, hogy minél szervezettebben, és minél gyorsabban keresztülhaladhassanak Macedónián.

Ugyanez volt a tapasztalatom a macedón-szerb határon is, ahol én lebuktam, és nem engedték a macedón rendőrök, miután kiderült, hogy én nem menekült vagyok. Megy ez a legal-illegal történet, hogy hát én legal vagyok, és nem illegal, átzavartak hivatalos határátkelőhöz, hogy nekem van papírom, a magyar személyigazolványommal ott kelljek át, itt nem mehetek. De ez csak azért történt, mert nem akarják a nagyvilág elé tárni ilyen nyilvánvalóan, hogy mi történik. Hogy ők, az állam hivatalos képviselői, azért vannak ott, hogy útbaigazítsák a menekülteket, hogy a zöldhatáron hogyan kell átkelni Szerbiába.

És a szerb oldalon persze már várják őket a szerb hatóságok. Autóbuszokkal begyűjtik őket, és viszik őket a legközelebbi városba, Presevoba, ahol van egy tábor, amit egyszeri megállóhelynek hívnak. Szintén nem hívják tábornak, hanem szemérmesen egyszeri megállóhelynek hívnak. Oda be lehet csekkolni, ott lehet felvenni azt a 72 órás tartózkodásra jogosító papírt, amivel ingyen lehet továbbutazni északra.

Á: Milyen élmény volt az út?

KGY: Magyarkanizsán azon gondolkodtam, hogy még maradok egy napot, mert olyan érdekes ez az egész. Aztán mégis úgy döntöttem, hogy jövök az árral, és megcsinálom. Szakmailag olyan élmény volt, hogy a részletekből összeadódik a nagykép. Összeadódnak az apró információk, összeadódnak a tapasztalatok, és azt gondolom, hogy ez egy reális kép, amit látok erről a helyzetről.

Akik csak a sajtóból tájékozódnak, van egy olyan elképzelésük, hogy a menekülttömeg egy homogén, egységes massza. Dehát nem az. Ugyanolyan társadalom, ugyanolyan tagozódott társadalom, mint minden más társadalom. Vannak benne nagyon szegények, van a középosztály, vannak a nagyon gazdagok, akik mást engedhetnek meg maguknak. A nagyon szegények becsekkolnak ezekre a hivatalos helyekre Macedóniában és Szerbiában is. Ők igényt tartanak arra, hogy ingyen utazhassanak, hiszen már kevés a pénzük, elfogytak a tartalékaik, vagy egyébként sem voltak olyan jól eleresztve.

Akiknek viszont van pénzük, azok busszal utaznak, vagy taxival, ami a legdrágább formája ennek a történetnek. Nem mindenki a parkokban alszik vagy az utcán alszik. Nagyon sokan alszanak parkokban, meg az utcán Belgrádban, de nagyon sokan szállodában is. Az összes buszpályaudvar melletti szálloda dübörög, ki vannak adva a szobák. Ott szerveződnek a buszutak, arab nyelvű feliratok tájékoztatják az embereket, hogy mikor, merre, hogyan mennek az autóbuszok észak felé.

Nekem is volt egy téveszmém, hogy a menekült az leszakadt, koszos, rongyos, elhasználódott. Hát a fenét. Belgrádban, a buszpályaudvar környéki fodrászszalonokban sorban állnak a menekültek, mindenki hajat vágat, borotváltat, fazoníroztat, a szakállát igazíttatja, ha van neki, rendesen akar kinézni. Nem arról van szó, hogy lerongyolódott, ótvaros tömeg ez a menekülttömeg, ugyanolyan emberek, ugyanúgy próbálják magukat rendben tartani minden körülmények között.”