Melegházasság? Akkor vezessük be a poligámiát is!

„Hagyomány vs. boldogság

Alito megemlíti, hogy bár ma már sokak által vallott az a nézet, miszerint a házasság egészében a két házasulandó ember boldogságát célozza, ez nem a hagyományos nézet. Ugyanis évezredeken át a házasság célja az utódok nemzése volt. Álláspontja szerint az amerikai állam a házasság hagyományos definíciójával elősegíti, hogy a születendő gyermek a lehető legjobb légkörben, hosszan tartó kapcsolatban, biztonságos egységben nevelkedjen, s ez más együttélési formákban nincs meg. Tehát ha egy azonos nemű pár tagjai szeretik egymást, évek óta együtt élnek, megvalósítják a házasság minden egyéb feltételét a különneműség követelményén kívül, akkor náluk a gyermek nem nőne fel ilyen közegben pusztán azért, mert nem ellenkező neműek? Ha a párok nem ellenkező neműek, ők nem teremthetik meg a legjobb légkört, nem alkothatnak biztonságos egységet?

Alito elismeri, hogy a házasság ezen értelmezése ma már nem igazán népszerű, hiszen a házasság és az utódok nemzése közti kapcsolat mára már megkopott: az országban a gyermekek 40%-a egyedülálló anyához születik. Nos, mivel nem túl erős a kapcsolat az utódnemzés és a házasság között, hiszen utódnemzés házasság fennállása nélkül is történik, s a leírás alapján a házasságban inkább már saját boldogulásukat keresik a párok, nem lett-e volna ésszerű feladni a hagyományos definíciót, esetleg megtartani vallási keretek között? Hiszen az egyházi és polgári házasság már rég elkülönült egymástól. A vallásos személyek továbbra is köthetnek házasságot egyházuk előtt, emellett köthetnek államilag elismert házasságot is. Miért ne köthetnének az azonos nemű párok is államilag elismert házasságot? Sokan úgy gondolják, aláássa a házasság intézményét, ha azonos nemű párok is házasodhatnak. Ezzel szemben mások szerint épphogy erősítené. De miért ásná alá? Ha a mindennapi élet más területein nem történhet szexuális orientáción alapuló megkülönböztetés, akkor az egyházi házasságtól elkülönült civil házasság esetén miért lehet őket megkülönböztetni? Érdekes a kérdés, hogy fontosabbak-e a civil házasság vallási gyökerei és a házasság hagyományos értelmezése a mindenkit megillető egyenlő bánásmódnál. Hiszen azáltal, hogy már törvényesen köthetnek házasságot, ők ugyanazon jogokat szerezték meg, melyekkel heteroszexuális társaik már eddig is bírtak. Azáltal viszont, ha a vallási gyökerek fontosabbak, egyenlő bánásmódról nem beszélhetünk. Érdekes továbbá, hogy a korábban bűn homoszexualitás pszichiátriai betegséggé vált, majd azok köréből is kikerült, tehát egy folytonos változás van jelen a terülten. Miért ne változhatna meg utolsó lépésként a házasság fogalma is anélkül, hogy ez azoknak sérelmes lenne, akik már eleve bírtak az említett jogosultságokkal? Az említett rabszolgaság pedig miért szűnt meg?

De térjünk vissza kicsit a többek által kritizált, öt bíró által hozott döntésre. Miért is hozhat kilenc bíróból öt döntést egy ilyen jellegű kérdésben? Mert a hatályos jog lehetővé teszi számukra. Ha egyhangú szavazással kellene döntést hozni, nyilván nem ez lenne a helyzet, de lehet-e hibáztatni őket azért, mert a másik négy bírától eltérően értelmezték a jogot? Felelősségre lehet-e őket ezért vonni? Nem. Nem lehet. Megemlítik, hogy ez így nem demokratikus. Az demokratikus lenne, ha előre megmondanák nekik, milyen döntést hozzanak? A döntés bizonyára egyhangú lenne, de demokratikus lenne? Nem. A történelem során bizonyára adódtak olyan esetek, melyekben hasonlóan szoros volt az arány, és egy ilyen jellegű kérdésnél számítani is lehetett rá, hogy a döntés nem lesz egyhangú. Egyébként, ha 9 bíró egyhangú véleménye mondta volna ki ugyanezt, akkor már demokratikus lenne? Akkor jobban reprezentálná a nemzetet? Tekintve a 320 000 000:9 arányt, bátran kimondhatjuk: nem. Ha azonban ez gondot jelent, megkérdőjelezi az alkotmányosságot, a demokráciát pedig alapjaiban rengeti meg, érdemes lenne átgondolni, jól van-e az, ha a Legfelsőbb Bíróság döntést hozhat az egész Egyesült Államokra kiterjedő hatállyal. Ha igen, akkor nincs miről beszélni.”