Iráni atom

„Az iráni atomprogramról megszületett megállapodás ugyanis azt jelzi, hogy nemcsak a világpolitikai, de a világgazdasági folyamatok is új irányt vesznek. Márpedig az oly sokat emlegetett arab tavasz kezdete óta az ilyen átalakulások folyamatosan a kiszámíthatatlanság irányába visznek bennünket is, oly mértékben, hogy a legtöbb esetben ki is csúsznak az irányítás alól. Lehet bambulni és nézni tétlenül, tehetetlenül, hogy merre haladnak a dolgok, s aki a legfőbb irányító szeretett volna lenni, épp az tárja szét a legesendőbben a karját, mintha nem értene az egészből – a fejleményekből – semmit sem.

Tehát csak reménykedhetünk abban, hogy az iráni atomprogramról megszövegezett egyezség fejleményei majd nem szabadulnak el legalább ugyanolyan mértékben, mint amit már többször is láthattunk az elmúlt időszakban. Nem is kell túl messzire visszanéznünk… Vagyis hogy a jó irányba indult dolgok, az első lépésben még pozitívnak tűnő eredmények egyszer csak nagyon rossz irányt vettek. Mert az lenne még csak az igazán negatív hatás.

Éppen ezért én nagyon is megértem – részben talán osztom is – azok félelmeit, akik arról beszéltek az egyezséget kommentálva, hogy annak még nagyon csúnya következményei lehetnek, ha Teherán atomhatalommá válik. Mert Irán továbbra is az atombomba kifejlesztésének előszobájában van – illetve még csak most lépett be oda igazán, térjünk majd vissza erre a témára akkor, ha kényelmesen el is helyezkedik és elkezd otthonosan mozogni e frissen mázolt falak között –, miközben a szankciók feloldásával anyagi forrásokhoz és akár fegyverekhez is juthat majd. A fokozatosság elve alapján. Az egyezmény ilyen megközelítésben ahelyett, hogy leszámolt volna a rezsim nukleáris ambícióival, az atomfegyverek terjedésének új korszakát nyithatja meg – mondják aggodalmasan. És ebben is van igazság.

Nem szívesen látok újabb és újabb atomhatalmakat a világtérképeken. Főleg akkor nem, ha a megjelölt területen olyan elborult elméjű rezsimek vannak hatalmon, mint az iráni.”