„Végső soron olyan ember nincs, aki mindent helyesen ismerne. Ezért ki dönthet életről és halálról? Inkább viszonylagosan a valósághoz közelítő ismeretekről beszélhetünk, vagy a valóság valamilyen szempontú feldolgozásáról. Ez egy gondolkodásmód.
Egyszerre többféle gondolkodásmód fut egymás mellett. Ha nagyon eltérőek, akkor ott gond lehet. De minden korban voltak, lettek birodalmak, amelyek viszonylagosan hasonló gondolkodásmódra épültek fel. Működtek. Ma esetleg a magunk módján többet ismerünk, valljuk helyesebben ismerünk. De helyesebben élünk? Nincsenek ugyanúgy háborúink, társadalmi feszültségeink? Nem termeltünk-e ki az új ismeretekkel új tragédiákat is?
Egy dolog mi a valóság, egy másik, hogy mit tudunk róla, és megint más hogy hogyan élünk a már megismerttel. Ennek megfelelően lesznek különbségek emberek és társadalmak, birodalmak, országok, érdekcsoportok, népek és nemzetek között. Végső soron úgyis oda érkezünk meg, hogy mit állítunk magunkról és ezt mennyire adjuk elő hitelesen, hogy mások is ezt gondolják rólunk.
De addig is itt van ez a gyerekkori absztraháció. A képesség, amellyel az észlelésen, érzékelésen túlit is képesek vagyunk összerakni. 7000 fényévre lévő Teremtés Oszlopai 6000 évvel ezelőtt kaptak egy szupernóva robbanás lökéshullámaiból, de csak 1000 év múlva fogják a leszármazottaink megismerni a valóságot. Felrobbantak, vagy túlélték.”